Szakdolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ hogy milyen megélhetési stratégiákat alakítottak ki az ózdi nők. Ózd ma egyike az ország leghátrányosabb településeinek, magas munkanélküliség, és ebből fakadó szegénység jellemzi. Érdekelt hogy ebben a nehéz esetben a nők hogyan boldogulnak, milyen megélhetési stratégiákat alakítanak ki túlélésük, boldogulásuk érdekében. Ahhoz hogy ma megéljünk valahogyan elsősorban pénzre van szükség, ezért én a megélhetési stratégia alatt gyakorlatilag pénzkereseti módokat értek. Ebből már látszik, hogy dolgozatom középpontjában a munka fog állni, mint az egyik leghagyományosabb és legelterjedtebb pénzkereseti lehetőség. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy milyen munkaéletutak rajzolódhatnak ki. A nők mennyire, és milyen módon tudják felhasználni kulturális és társadalmi tőkéjüket annak érdekében, hogy munkát szerezzenek, megtartsák állásukat ebben a nem túlzottan kedvező helyzetben? Mindig a lehető legracionálisabban döntenek-e egy adott helyzetben a megélhetéssel kapcsolatos kérdésekben, vagy más tényezők meghatározóbbak-e a számukra? Milyen értékek befolyásolják döntéseiket? Egyáltalán mi is számít racionálisnak az ő egyéni szubjektív szemszögükből? Úgy gondolom hogy ezekre a kérdésekre leginkább interjús kutatás segítségével lehet választ kapni, így ezt a kutatási módszert választottam. Tíz Ózdon élő 35 és 45 év közötti , középfokú végzettségű nővel készítettem félig strukturált interjút. A dolgozatom második részében elemzem az elkészített interjúkat, előtte viszont egy rövid leírást adok a város történetéről, illetve mai helyzetéről, leginkább a munkanélküliségre, annak mértékére koncentrálva. Ezután bemutatom röviden a női munka történetét, illetve a kutatási kérdéseimhez kapcsolódó szociológiai elméleteket, először a különféle tőkefajtákat tekintem át, Bourdieu és Coleman szemszögéből, majd pedig Elster racionális döntés elméletéről írok. Végül készítek egy rövid összegzést az interjús kutatási technikáról is. Az interjúk elemzéséből kiderült hogy a megkérdezett nők nagy része igen sokat fektet kulturális tőkéjének gyarapítására , ezt jó eszköznek látják arra hogy növeljék esélyeiket a munkaerő-piacon. Fontos nekik a családjuk, akik sokszor jelentős anyagi segítséggel járulnak ahhoz hozzá hogy megéljenek. A városhoz leginkább itt élő szeretteiken keresztül kötődnek, de a legtöbben elmennének ha lenne rá lehetőségük.