Témaválasztásomban is írtam, hogy több mint 16 éves pedagógiai pályafutásom alatt sok segítséget nyújtottam tanulásban akadályozott gyermekeknek a szociális területen jelentkező szociális problémáikban. De autista napközis csoportomban ez már kevésbé, sőt egyáltalán nem valósult meg. Ezekkel a Szociális Történetekkel úgy érzem, sikerült egy autizmussal élő tanítványom számára hidat építeni világa és a mi bonyolult szociális világunk közé.A Szociális Történetek megírása azonban nemcsak a célzott személynek nyújt nagyfokú segítséget, hanem a történetet készítő személy számára is hasznos lehet, hiszen ezáltal sokkal érzékenyebb, fogékonyabb lesz az autizmussal élő emberek problémája iránt. A történetet kitaláló, mint egy „gyakorlatot” szerezhet az autizmussal élő emberek megfelelő közelítéséhez, illetve a segítségadás öröme, hogy érezzük, tettünk valamit ezért a sérült emberekért, empatikusabbá tesz bennünket. S bár ezen a hídon még csak az első lépéseket tettük meg, de további segítségnyújtással, közös összefogással, a kortársak segítő hozzáállásával elérhetünk a híd másik végére, ahol egy boldog, a szociális kapcsolatokban nagy örömet találó autizmussal élő ember áll.