Az α2-plazmin inhibitor (α2-PI) a plazmin fő fiziológiás inhibitora; a fibrinolízis hatékony gátlásáért elsősorban a XIII-as faktor (FXIII) által fibrinhez kötött forma felelős. Az α2-PI a plazmában heterogén szerkezetű, N-, és C-terminálisan is hasítódik, ami funkcionális következményekkel jár. A plazminogén-kötő forma (PB-α2-PI) C-terminális hasítás által alakul át nem-plazminogén-kötő formává (NPB-α2-PI). A szolubilis fibroblaszt aktiváló protein (sFAP) lehasítja az első 12 aminosavat az N-terminális részről. Ennek eredményeként létrejövő rövidebb inhibitor jobb szubsztrátja a FXIII-nak. Az N-terminális hasítás aránya csökken az α2-PI p.Arg6Trp polimorfizmus jelenléte által. Ebben a tanulmányban megvizsgáltuk az α2-PI fibrin alvadékba való beépülésének befolyásoló tényezőit, illetve, hogy a beépülés mértékének van-e klinikai következménye. Szintén megvizsgáltuk az α2-PI heterogenitását vénás tromboembóliában (VTE), valamint a heterogenitás hatását a VTE rizikóra. A korábban közölt eredményekkel ellentétben, a FXIII a normál szint felett is fokozta az α2-PI beépülését a fibrin alvadékba. Meghatároztuk a fibrinogén, a FXIII és az sFAP szinteket, az α2-PI beépülés mértékét és az α2-PI p.Arg6Trp polimorfizmus jelenlétét 57 akut iszkémiás stroke-ot (AIS) elszenvedett beteg trombolízis előtti és 26 egészséges kontroll mintájában. Nem volt szignifikáns különbség a kontrollok és a jó kimenetellel rendelkező betegcsoportban az α2-PI beépülés mértékében (49,4 ± 4,6% vs. 47,4 ± 6,7% p=1,000), de azokban a betegekben akik terápiával összefüggő intrakraniális vérzésben szenvedtek az α2-PI beépülés mértéke a fibrin alvadékba szignifikánsan alacsonyabb volt (37,3 ± 14,0%, p= 0.004). Úgy tűnik, hogy az AIS-ban szenvedő betegekben az α2-PI beépülés mértéke összefügg az intravénás trombolízis terápia kimenetelével, különösen a terápiával összefüggő intrakraniális vérzéssel. Megvizsgáltuk a totál, a PB-, és az NPB-α2-PI antigén, az α2-PI aktivitás, az sFAP antigén szinteket és a p.Arg6Trp polimorfizmus jelenlétét 218 VTE beteg és 218 egészséges kontroll mintájában. A totál és az NPB-α2-PI szintek szignifikánsan emelkedettebbek voltak a betegcsoportban, szemben a kontrollokkal, míg a PB-α2-PI szintek nem különböztek. A magas NPB-α2-PI szintek független emelkedett rizikót mutattak a VTE kialakulásának kockázatára nézve (korrigált OR: 9,868; CI: 4,095-23,783). Az sFAP szintek szignifikánsan magasabbak voltak a betegcsoportban. Sem az emelkedett sFAP, sem az α2-PI p.Arg6Trp polimorfizmus önmagában nem volt hatással a VTE rizikóra, de mi ki tudtuk mutatni az emelkedett sFAP szint és a pArg6Trp polimorfizmus közötti interakciót, azaz a magas sFAP szint mellett a Trp6 allél hordozása alacsonyabb VTE rizikóval társult. α2-plasmin inhibitor (α2-PI) is the main physiological inhibitor of plasmin, but the efficient inhibition of fibrinolysis is primarily based on α2-PI covalently bound to fibrin by XIII (FXIII). It is a heterogeneous protein in the plasma due to N- and C-terminal cleavages that have functional consequences. The plasminogen-binding form (PB-α2-PI) is converted to a non-plasminogen-binding form (NPB-α2-PI) by C-terminal truncation. Soluble fibroblast activation protein (sFAP) cleaves off a 12 amino acids long N-terminal fragment; the resulting shortened inhibitor is a better substrate for FXIII. The rate of N-terminal cleavage is decreased by p.Arg6Trp polymorphism of α2-PI. In this work we investigated the factors modifying α2-PI incorporation into the fibrin clot and whether the extent of incorporation has clinical consequences. We also investigated the heterogeneity of α2-PI in venous thromboembolism (VTE) and the effect of the heterogeneity on VTE risk. Unlike the previously reported results, FXIII levels even at levels above the upper limit of normal increased α2-PI incorporation into the fibrin clot. We measured fibrinogen, FXIII, and sFAP levels, α2-PI incorporation, and α2-PI p.Arg6Trp polymorphism from samples of 57 acute ischemic stroke patients (AIS) before thrombolysis and 26 healthy controls. There was no significant difference between α2-PI incorporation of controls and patients with good outcomes (49.4 ± 4.6% vs. 47.4 ± 6.7%, p = 1.000), however, in patients suffering post-lysis intracranial haemorrhage the incorporation was significantly lower (37.3 ±14.0%, p = 0.004). It seems that in the case of intravenous thrombolysis treatment of stroke patients α2-PI incorporation shows an association with the outcome of therapy, particularly with intracranial haemorrhage. We also investigated total, PB- and NPB-α2-PI antigen levels, α2-PI activity, sFAP antigen levels and p.Arg6Trp polymorphism in 218 patients with VTE patients and 218 healthy controls. Total α2-PI and NPB-α2-PI levels were significantly elevated in VTE as compared to controls, while PB-α2-PI levels did not differ. High NPB-α2-PI levels independently increased the risk of VTE (adjusted OR: 9.868; CI: 4.095–23.783). sFAP levels were significantly elevated in the VTE group. Neither elevated sFAP levels nor the α2-PI p.Arg6Trp polymorphism alone affected the risk of VTE, however, we could demonstrate an interaction between the polymorphism and high sFAP levels, as in individuals with elevated sFAP levels the carriage of Trp6 allele associated with lower VTE risk.