Dolgozatomban a fenséges és az absztrakció fogalmának kapcsolatát vizsgálom elsősorban modern és kortárs képzőművészeti példák tükrében. Gondolatmenetem kiindulási pontját Lyotard A fenséges és az avantgárd című szövege adja, amelynek egyes állításait vitatva kifejtem, miért tartom indokoltabbnak az avantgárd helyett az absztrakció fogalmával megvilágítani a modern és kortárs művek potenciálisan fenséges jellegét. A fenséges fogalmának elemzéséhez Burke és Kant fenségesről szóló írásait használom fel, s igyekszem megállapításaimat (poszt)modern képzőművészeti példákkal illusztrálni. Az absztrakció kapcsán pedig elsősorban Worringer Absztrakció és beleérzés című írására támaszkodok, s az absztrakcióra való hajlamhoz fűzve emelem be a konceptuális és installációs művészet néhány példáját, azt vizsgálva, hogyan jelenik meg bennük a fenséges esztétikai minősége. Állításaim kontextualizálásához ezt követően a (poszt)modern törekvéseket helyezem tágabb perspektívába, többek között Gehlen, Danto, Rochlitz, valamint Bunge írásait felhasználva. Mindenekelőtt olyan problémákra fókuszálok, mint a művészet autonómmá válása, a művészet filozófiává válása és az új típusú műalkotások lehetséges kategorizálása, de említésre kerül például a művészet végének kérdése is. A dolgozatomban bemutatott koncepció kielégítő kibontásához még két, egymással összefonódó kérdéskörre fókuszálok: az első a művek tartalmi és formai nyitottsága, melynek vizsgálatához elsősorban Eco és Popper Leó írásait használom fel; a második pedig a keret problematikája, melynek kapcsán pedig többek között Derrida, Lebensztejn és Louis Marin írásait vizsgálom, továbbá kitérek a kerettel szemben fellépő három, a modern és kortárs műalkotásokra jellemző attitűdre is. E két kérdéskör ugyanis szintén hozzájárul ahhoz, hogy a befogadás során inkább a fenséges esztétikai élményét tapasztaljuk meg, már csak a végtelenbe történő terjeszkedés végett is. A konklúzióban pedig összefoglalom azt, hogy a fenséges véleményem szerint a Worringer-féle absztrakciós hajlammal rokonítható, míg a szépség inkább a Lipps-féle beleérzéshez. A példaként említett modern és kortárs alkotásokkal találkozva így tehát sokkal inkább egy a fenségeshez hasonlító tapasztalatot élünk át, mivel azok monumentalitásuk, absztrakt formájuk vagy éppen fogalmiságuk révén idézik elő bennünk a pillanatnyi félelmet vagy megütközést, amit aztán egyfajta felszabadulás követ.