Az utóbbi évtizedekben az ischaemia-reperfusiós károsodás létrejöttében számos pathophysiológiai tényezőt azonosítottak, melyek befolyásolása lehetőséget biztosíthat a károsodások mérséklésére, kivédésére. Ezen tényezők közt említhető a szabadgyökök szerepe, indirekt vagy direkt károsító hatásaik, a kialakuló oxidatív stressz; metabolikus változások; a szöveti gyulladás, valamint a kialakuló microcirculatiós zavar (no reflow jelenség) mely a véráramlás újraindulását tovább késlelteti. Kísérletes tanulmányokban ígéretes eredmények születtek farmakológiai módszerek alkalmazásával, melyekkel a károsodás több támadásponton csökkenthető vagy megelőzhető. A PARP enzim gátlása, erythropoetin adása és statinok alkalmazása szintén hatásosnak bizonyultak a károsodás csökkentésében, csakúgy, mint a szöveti gyulladás mérséklése gyulladásos mediátorok felszabadulásának gátlása, leukocyta adhesiós molekulák szintézisének gátlása, vagy a leukocyta-endothel interakciók gátlása révén. Membránstabilizálók alkalmazásával szintén jó eredményeket értek el. A fizikai módszerek közül a vese felületi vagy perfúziós hűtése akár 120 percre is megnövelheti az erek leszoríthatósági idejét, transzplantáció során javítja a graft túlélés esélyét. Ez az egyetlen módszer, amely a klinikai gyakorlatban is elterjedt.