Dolgozatomban a Nagykönyvtár történetének II. világháborút követő szakaszát vizsgáltam. Nem tértem ki minden egyes eseményre, csak az állomány változásait és az azt befolyásoló főbb történéseket tártam fel. Ezért tértem el helyenként az események időrendjétől. A Nagykönyvtár múltját és jelenét egyaránt meghatározzák az intézmény kialakulásának, fejlődésének momentumai. Vannak olyan tendenciák, melyek évszázadokon keresztül érvényesülnek. A Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen városának támogatásával maradhatott fenn ez a gyűjtemény és válhatott kulturális értékeik, eszméik letéteményesévé. A könyvtár alapításától kezdve kiemelt szerepük volt az adományozóknak, akik rendkívül nehéz körülmények között is helytálltak áldozatkészségükkel. A dolgozatban tárgyalt korszak közvetlen előzménye volt Varga Zsigmond könyvtárigazgatói működése. Ő nagyon sokat tett azért, hogy felmérje a gyűjtemény értékeit, publikációiban széles körben ismertté tegye ezeket és fejlessze az állományt. Sajnálatos, hogy a számbavétel különböző nehézségek miatt nem terjedhetett ki egyforma alapossággal a teljes anyagra. Az 1945 utáni években a Nagykönyvtár állományának alakulását a könyvtárigazgatói jelentésekből követhetjük nyomon. A csekély gyarapodás elsősorban az adományozóknak köszönhető, de jelentősen profitált a gyűjtemény a Kossuth Lajos Tudományegyetem Központi Könyvtárával és a Nemzeti Könyvalappal való együttműködésből is. A KLTE-vel a könyvtári munka több területére kiterjedő megállapodás jó példa lehet a mai könyvtárak számára. Dr Módis László igazgatói kinevezésekor tiszteletreméltó alapossággal és szakértelemmel látott hozzá a könyvtár állományának számbavételéhez, a függő ügyek rendbetételéhez. A jegyzőkönyveiben rögzített hiányok okaival szembe kellett nézni ahhoz, hogy a Nagykönyvtár rendezett, jól működő gyűjteményként tovább fejlődhessen, ezek az intézkedések alapozták meg mai működését. A gyűjtemény kezelésében feltárt hiányosságok, és a központosított vezetésben rejlő problémák lehetősége tanulságos lehet korunk könyvtárosainak is. Az utolsó fejezetben tárgyalt könyvtári „razzia” jellemző momentuma a magyar társadalom II. világháború utáni történetének. Tisztelettel adózhatunk Révész Imre püspöknek és a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsülésének egyenes, bátor magatartásukért. Remélem, hogy dolgozatommal sikerült megvilágítanom egy kicsi részt a Nagykönyvtár történetében. A felkutatott dokumentumok nyomán továbbindulva még sok megismerésre érdemes tényt tárhat fel az érdeklődő.