Műhelymunkámban két, felismeréssel kapcsolatos pszichológiai jelenség: az arcinverziós hatás és az arc-pareidolia összefüggéseinek vizsgálatára dolgoztam ki kísérletet. Az arcinverzió lényege, hogy a 180°-ban elforgatott arcokat sokkal nehezebben különböztetjük meg egymástól, az egyenes állású arcokhoz képest, míg más ingeranyag esetén (pl. normál állású és elforgatott házak képei) ez a hatás nem jelentkezik. Számos kutató ezt a jelenséget annak bizonyítékaként értelmezte, hogy az arcfelismerés mechanizmusa funkcionálisan megkülönböztetett más észlelési folyamatoktól: az arcok felismerésében a holisztikus jelleg, az inger elemeinek térbeli elrendezése számít inkább, semmint az egyes elemek jellege. Annak vizsgálatásra, létezik-e specifikus arc-sablon, olyan kísérletet dolgoztam ki, melynél az inger strukturálisan arc-jellegű, ám nem-arc elemekből áll. Olyan ingeranyagot állítottam elő, melyben arcok, házak, és arc-szerűen elrendezett zuhanycsapok képei szerepeltek, egyenes és fordított állásban. A vizsgált személyeknek ezeket kellett egymástól páronként megkülönböztetni- a párok kizárólag elemeik elrendezésében különböztek (például két arc esetében a szemek távolsága). Kísérleti hipotézisem az volt, hogy a vizsgált személyek az elforgatott arcokhoz hasonlóan az arc-szerűen elrendezett zuhanycsapok képeit is nehezebben (több időt igénybevéve) fogják megkülönböztetni egymástól; míg a házak képeinél mindkét állásban egyformán nehéz lesz a felismerés. A kísérleti hipotézist igazolni nem sikerült, mely részben a feladat túlzott nehézségének, részben a használt statisztikai eszközökhöz képest alacsony mintaelemszámnak tudható be.