Már a múltban is sok kutatót foglalkoztatott a kérdés, hogy a kötődési mintáink továbbörökítésének milyen esélyei vannak. Egyetértés van abban, hogy a káros minták megváltoztathatóak és a diszfunkcionális működési módokat átdolgozva egészséges mintákat alakíthatunk ki. Műhelymunkámban a kötődési minták, valamint az istenkötődés transzgenerációs átadásának esélyét vizsgáltam és azok lehetséges összefüggéseit az élettel való elégedettséggel. A szülők kiemelkedő szerepét a gyermek életében ma már senki sem kérdőjelezi meg. A kérdésfelvetésemet bátorította Robu - Martos (2007) kutatásának eredményei, ami alapján tudjuk, hogy az anya szerető istenfogalma együtt járhat a gyermek szerető istenfogalmával és hogy nem elvetendő, hogy az istenkapcsolatban lehetőség adódhat a kedvezőtlen kapcsolati élmények korrekciójára. Vizsgálatomban arra törekedtem, hogy jobban betekintést nyerjünk az összefüggések rendszerébe, ami alapján megerősítésre kerül, hogy a kötődési minta hatással van a gyermek személyiségfejlődésére, társas kapcsolataira, továbbá, hogy „bizonyos korai tapasztalatoknak elsődleges jelentőségük lehet az istenképek kialakulása szempontjából, de ezzel együtt adódhat lehetőség a kedvezőtlen tapasztalatok felülírására is (Horváth, 2016).” A pozitív istenreprezentáció egy olyan faktor lehet, ami csökkenti az esélyét a szülőktől tapasztalt esetleges negatív viselkedésminták aktivizálódásának, így csökkentve nemcsak a negatív minta káros következményeit például az élettel való elégedettségre, jólétre, hanem a negatív minta tovább örökítésének esélyét egyaránt.