Azért esett választásom az afrikai sertéspestis hatásainak vizsgálatára a vadgazdálkodásban és a vadászati szokásokban az Északi-középhegységben, mert a középhegység vadászható nagyvadfajai közül egyértelműen dominál a vaddisznó egyéni és társas vadászata a sportvadászok között. Mivel az Északi-középhegységben muflon csak elszórtan van jelen, dám szinte nincs, valamit az itt élő őz és gím állomány közepes trófea minőséget képvisel. Több, mint tíz éve gyakorló vadász vagyok, továbbá a bükkaljai területen Szomolyán és Bükkábrányban két vadásztársasági tagsággal is rendelkezem, ahol aktívan részt veszek a vadgazdálkodás tervezésében. Fenti tények még nem indokolnák a témaválasztást, azonban az elmúlt egy évben a „mire vadászunk, ha nem lesz disznó?”, „miből lesz bevételünk, ha elmaradnak a disznóhajtások?” - ilyen és ehhez hasonló kérdések százával találkoztam vadászbaráti körökben, valamint a téma aktualitása sem megkérdőjelezhető.

Az első kitörés országunk észak-keleti részében volt várható, mivel a vírust keleti szomszédjainknál már diagnosztizálták. Ez a feltételezés beigazolódott, mivel 2018.április 21-én hazánkban is megjelent Gyöngyös mellett. Azóta is az ország ezen részét sújtja.

A vírus részletes leírását, terjedését elősegítő faktorok bemutatását, és megfékezésére tett intézkedések csokorba szedését követően kutatásom gerincét képező irányba fordulok: az ASP vírus az általa megfertőzött állományban hozzávetőlegesen 95%-os mortalitással bír. Vizsgálatom kissé a jövőbe tekint és bár egymástól nem elválasztható, de mégis két külön szálon történik, miszerint, hogy alkalmazkodnak, és milyen vadgazdálkodási intézkedéseket alkalmaznak a vadászatra jogosultak, valamint a sportvadászok vadászati szokásait milyen mértékben befolyásolja, változtatja meg a vírus következtében legrosszabb esetben akár huszadára csökkenő vaddisznó állomány.