Dolgozatom témája a parlamentarizmus egyik talán legfontosabb ismérvének, a kormányzati felelősségnek, illetve az annak megvalósulását segítő parlamenti ellenőrző eszközök közül az interpellációnak a vizsgálata a dualizmusban. Munkámban elsősorban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy az 1848: III. törvénycikk által lefektetett felelős kormányzat eszméjének megvalósulását miképpen segítette az interpelláció, mint jogintézmény, illetve, hogy elegendőnek tekinthető-e a parlamenti felelősség megállapításához. A téma alapos feltárása érdekében, a rendelkezésre álló szakirodalom tanulmányozásán túlmenően vizsgáltam meg az Országgyűlés Képviselőházának és Főrendiházának naplóit, valamint ezekkel párhuzamosan a korabeli házszabályokat. Ezek tanulmányozása során egyrészt arra a kérdésre kerestem a választ, hogy honnan ered, és milyen változásokon ment keresztül az interpellációs gyakorlat, másrészt, hogy mennyiben érte el egy-egy interpelláció a házszabályokban is meghatározott rendeltetését, és ezzel összefüggésben, mennyiben lehet az interpellációt, mint jogintézményt eredményesnek tekinteni. Több, mit 500 interpelláció elolvasása után, egyrészt arra a következtetésre jutottam, hogy elsősorban a parlamenti gyakorlat volt az, ami jelentős hatást gyakorolt e jogintézmény fejlődésére. Másrészt, annak ellenére, hogy az ellenzék körében népszerű ellenőrző eszköznek volt tekinthető, elsősorban a kormány oldaláról tapasztalható közönyösség miatt, - mely főleg az interpellációkra adandó válaszok elmaradásában mutatkozott meg-, az interpelláció pusztán egy párbeszédet jelentett a kormány és az ellenzék között, mely alkalmas volt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet egy-egy fontosabb kérdésre, de a kormányzati felelősség megállapításához önmagában nem volt elegendő eszköz.