Az egymást követő oktatási reformok már 1993 óta az integrációt szorgalmazzák. Míg kezdetben ezek a próbálkozások a mozgás- és érzékszervi fogyatékosok épek közé való beillesztéséről szóltak, addig ma már a hangsúly az SNI-s és BTM-es tanulók épekkel történő együttnevelésén van. Az integráció célja az esélyegyenlőség megteremtése az akadályozott és az ép tanulók között. Az integráció azonban úgy lehet csak eredményes, ha adottak hozzá a megfelelő személyi, tárgyi, intézményi feltételek. A rendeletekkel kormányzott és kötelezően végrehajtandó integráció ellenkező esetben nem lehet sikeres, és hosszú távon bukásra van ítélve. Ebben a kérdésben a leginkább illetékesek, és ezért a legtöbb hasznos információt szolgáltatni tudó szakemberek a tanárok. Habár a tanulásban akadályozott tanulók egyéni fejlesztése a gyógypedagógusok feladata, az osztályban történő tanítás a tanár feladata. Dolgozatom megkezdése előtt ezért beszélgetést folytattam lakóhelyem, Hajdúbagos tanítóival, tanáraival, fejlesztő pedagógusával, debreceni általános iskolai tanítókkal, tanárokkal, valamint a hajdúböszörményi mezőgazdasági szakközépiskola tanáraival. A beszélgetések során megismerhettem a pedagógusok véleményét az SNI-s, BTM-es gyerekek integrációjával kapcsolatban. Ezek alapján fogalmaztam meg feltételezéseimet.

1. A tanároknak sokszor nem elégségesek az ismereteik az SNI-s és BTM-es gyerekekről.
2. Az SNI-s és a BTM-es tanulók differenciált oktatása gyakran nem valósul meg.
3. Az integráció személyi/tárgyi/intézményi feltételei nem minden esetben adottak.
4. A tanárok jelentős része nem ért egyet a kötelező integrációval. Feltételezéseim bizonyítása/cáfolása érdekében online kérdőívet készítettem, melyben a tanárokat kérdeztem az integráció sikerének feltételeiről, sikertelenségének okairól, valamint az SNI-s és BTM-es diákokkal való gyakorlati tapasztalataikról. A kapott válaszokat diagramokon ábrázoltam, értékeltem a kapott eredményeket, majd levontam a megfelelő következtetéseket.

Legfontosabb következtetéseim és javaslataim az alábbiak voltak:

1. Kevés a szakember. Több gyógypedagóusra, fejlesztő pedagógusra, pedagógiai asszesztensre volna szükség.
2. Sok tanár nem pontosan ismeri az SNI-s és BTM-es diákok jellemzőit. Jelenjen meg ezért az alapképzésben és posztgraduális képzésben is az egyéni bánásmódot igényló tanulók oktatása.
3. Még mindig vannak olyan tanárok, akik nincsenek tisztában azzal, hogy hova érdemes fordulni, ha többszöri próbálkozásuk ellenére sem sikerül az együttműködést létrehozni SNI-s, vagy BTM-es diákkal. Legyen szorosabb az együttműködés, a pedagógusok és a szakemberek között, folytassanak hatékonyabb párbeszédet.
4. Az iskolák alig több, mint negyedénél adott minden feltétel az integrációhoz. Biztosítsa a fenntartó az integráció feltételeit, ehhez szükség esetén adjon segítséget a magyar állam.
5. A. nagy egyéni különbségek miatt képtelenség differenciáltan tanítani. A szakemberek dolgozzák ki az integráció pontosan meghatározott feltételeit az integrálandó gyermek szempontjából is.
6. A 44 válaszadó közül 43 kritikát fogalmazott meg az integrációval szemben. Kerüljön bevezetésre, hogy a döntéshozó időről-időre megkérdezi a tanárok és szakemberek véleményét a legfontosabb oktatási ügyekben, így az integráció kérdésében is. Ezek figyelembevételével tegye meg a szükséges fejlesztéseket, változtatásokat. Ez mindannyiunk közös érdeke.