Az autoantitestek kimutatása kulcsfontosságú szerepet játszik az autoimmun betegségek diagnosztikájában és nyomon követésében. A téma választását az indokolta, hogy az antinukleáris antitestek pontos meghatározása elengedhetetlen a pontos klinikai diagnózis felállításához. A dolgozat célja az volt, hogy vizsgáljuk az antinukleáris antitestek (ANA) különböző fluoreszcens minázatainak egymásra gyakorolt hatását, azaz, hogy többféle mintázat egyidejű jelenléte esetén azok közül melyik mutatkozik dominánsabbnak a HEp-2 sejteken végzett indirekt immunfluoreszcens vizsgálat elvégzése során. A homogén nukleáris (AC-1) és centromer (AC-3) mintázatok különböző arányban történő keveréses vizsgálatával elemeztük, hogyan befolyásolhatja egyik mintázat a másik mintázat felismerhetőségét. Emellett összehasonlítottuk a különböző kiértékelési módok (hagyományos mikroszkópos, képernyő előtti, illetve az Euroimmun EuroPattern (EPa) képelemző algoritmusa) eredményeit is, hogy megtudjuk van-e jelentős mértékű eltérés a módszerek érzékenységében, továbbá pontosságában. A mintázatok felismerését egyezésszázalék alapján értékeltük, a titerértékek megbecslésének megbízhatóságát Spearman-féle rangkorrelációval vizsgáltuk. Az eredmények azt mutatták, hogy a kevert mintákban a homogén mintázat bizonyult a dominánsabbnak leginkább, amikor magasabb titerben volt jelen. Ilyenkor a centromer mintázat felismerését nagymértékben zavarta a homogén mintázat jelenléte. A hagyományos és a képernyő előtti értékelés megbízhatóbbnak bizonyult, mint az EPa automatizált képelemző algoritmusa. Az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a mintázatok közötti interferencia nagymértékben befolyásolja a mintázat azonosítását, illetve az intenzitás megítélését is, ha több ANA mintázat van jelen egyszerre egy mintában.