Európa gazdaságilag aktív lakosságának összetételét vizsgálva kitűnik, hogy a kereső emberek döntő többségét a bérből és fizetésből élők teszik ki. Nincs szükség statisztikai adatokra ahhoz, hogy megállapítsuk, e csoport jelentős hányada munkaviszonyban foglalkoztatott. Ebből következik, hogy a munkaviszonyban a munkáltató gazdasági érdekei mellett a munkavállalók szociális érdekeinek megfelelő súllyal kell érvényesülniük. Ennek megfelelően a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény céljai körében a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak meghatározása során elsődleges szempontként jelöli meg a munkáltatók gazdasági érdekeinek szem előtt tartását. Ideális állapotnak tekinthető az a helyzet, amikor mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára elégedettséget eredményez a bérek kérdése, azonban – az „érdekellentétre” való tekintettel – ez gyakran hiányzik. E dolgozat során célom az, hogy megvizsgáljam a munkabér jogi sorsának különböző aspektusait, különös tekintettel a „gyengébb fél” szociális helyzetére. Tudvalevő, hogy a munkavállalók oldalán a munkavégzésért kapott juttatások nemcsak egyszerű szerződési teljesítésnek minősülnek, hanem azok a megélhetést biztosító bérekként erős szociális vetülettel is bírnak. Megállapítható, hogy a munkaviszony szociális töltete a szabályozás egészét áthatja, a törvény ugyanis számos olyan garanciális rendelkezést tartalmaz, amelyek a munkabér védelmét, ezáltal a munkavállaló – rendszerint – elsődleges jövedelemforrását hivatottak biztosítani. Célom az, hogy e jogszabályi princípium elméleti, illetve gyakorlati megvalósulását vizsgáljam, tekintetbe véve az irányadó joggyakorlatot, valamint a nemzetközi és uniós szinten született megállapodásokat, jogszabályokat.