A környezetvédelem témája napjainkban aktuálisnak mondható, a környezetszennyezés mindenkit érintő, globális probléma, amely kezelésére a környezetvédelmi adók – mint a kormányok számára rendelkezésre álló eszközök – alkalmasak lehetnek, ugyanakkor sok múlik azok szabályozási formáján. Szakdolgozatomban a környezetvédelmi adókhoz kapcsolódó szakirodalmi elemzés mellett jogelemző és jogértelmező vizsgálatot folytattam, kiterjesztve ezt nemzetközi szintre, megvizsgálva több tagállam hatályos jogi szabályozását, valamint empirikus adatgyűjtés során tagállami és uniós statisztikai adatokat dolgoztam fel. Bebizonyosodott, hogy a tagállamonként nem teljesen azonos tartalommal rendelkező környezetvédelmi adók kevésbé képesek beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, sok esetben inkább fiskális bevételnek minősülnek az államháztartás bevételi oldalán. A három uniós tagállam – Magyarország, Németország és Svédország – összehasonlítása során megállapítást nyert az a tény, hogy eltérő az ökoadókból származó bevéltelek aránya az összes adóbevételhez viszonyítva. Ennek oka a tagállamok környezetvédelemre irányuló kiadásaiban, környezetbarát technológiák alkalmazásában keresendő, ugyanis az uniós adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legmagasabb közvetlen környezetvédelmi adóbevétellel nem a legfejlettebb, jóléti államok rendelkeznek. Megállapíthatóvá vált az is, hogy a környezetvédelmi adókból származó bevételek nagysága nem feltétlenül azt tükrözi, hogy az adott ország mennyire környezettudatos, inkább az állami beavatkozás szükségességét jelenti. A feltárt jogi problémára véleményem szerint szerint egy összehangolt környezetvédelmi adórendszer jelentené a megoldást az Európai Unióban – a tagállamok adószuverenitása ellenére/mellett – hiszen a környezetszennyezés megelőzése és a környezet állapotának fenntartása jobban megvalósulhatna, ha a környezetvédelmi szempontok a szabályozás széles körébe beépülnének, beleértve a tagállomok adópolitikáit, különösen a környezetvédelmi adók rendszerét.