A kutatócsoportunk korábbi eredményei arra utaltak, hogy az intracelluláris szerotonin (5-HT) szintjének változása emlőrák sejtekben alapvető sejtfunkciókat befolyásol, beleértve a proliferációt. Felvetettük, hogy specifikus sejtfehérjék szerotonilációja poszttranszlációs módosításként felelős lehet egyes folyamatok szabályozásáért, ezért kutatásunk céljául szerotonilációs célpontok azonosítását és a módosítás hatásainak vizsgálatát tűztük ki. A szerotonin visszavétel gátló antidepresszáns (SSRI) paroxetin csökkenteni képes az intracelluláris 5-HT szintet, a szöveti transzglutamináz enzim inhibitora, az NC9 pedig gátolja a szerotonilációt. Emlő epithel sejtek 5-HT-nal, illetve e gátlószerekkel kombinációban alkalmazott kezelését követően a szerotonilált fehérjéket 5-HT ellenes antitesttel immunoprecipitálva, majd tömegspektroszkópiával azonosítottuk. A glükokortikoid receptor (GR), mint egy szerotonilációs célpont megváltozott aktivitását RNS szekvenálással, gén ontológiai és hálózat analízissel karakterizáltuk. A MS/MS analízissel azonosított fragmentek számának csökkenése, valamint a jelintenzitás hányadosok alapján a GR magreceptor szerotonilációja csökkent mind paroxetin, mind NC9 hatására. Ezen kezeléseket követő GR immunoprecipitáció szintén csökkent szerotonilációra utalt. Medrollal kezelt MDA-MB-468 emlőrák sejtek génexpressziós mintázata paroxetin hatására szignifikánsan alacsonyabb halmozódást mutatott a Myc és E2F célgének, valamint a DNS hibajavításra, a fehérjeszintézisre, a riboszómális strukturákra és a sejtlégzésre jellemző gének változásában. Ugyanakkor a paroxetin a GR aktiválódását a gyulladásos és immunfolyamatokra, valamint a p53 hiányos állapotra jellemző útvonalak génjeiben megfigyelhető magasabb szintű halmozódás révén módosíthatta. A GR központi szerepet játszik a terápia-rezisztens emlő tumorok progressziójában, ezért ezen magreceptor szerotonilációját és aktivitását módosító gyógyszertani hatások fontos terápiás konzekvenciákat tárnak fel az emlőrák kezelés terén.