A szociális kapcsolatok minden életszakaszban az integráció egyik fontos elemét képezik. Időskorban a szociális hálók ereje fontos befolyásoló tényezői az élettel való elégedettségnek. Az időskorúak életében főként a szociális kapcsolatok minősége és kevésbé a mennyisége a mérvadó, illetve legalább egy olyan személynek a jelenléte, akiben megbízhatnak. A korunkra jellemző individualizáció nem jelenti feltétlenül a szociális hálók felbomlását, de sokkal nehezebb az idős korosztály számára az elidegenedett világban olyan kapaszkodókat találni, hogy ne uralkodjon el a magány érzése. A modernkori családszerkezetre nem jellemző a korábbi évtizedek generációs együtt élése, a fiatalabb nemzedékre nem hagyományozódik át az idős nemzedékről való gondoskodás. Kutatásom során bentlakásos intézmény ellátottjaival beszélgetve arra kerestem a választ, hogy az idős emberek az elmagányosodás érzésének következtében döntenek az ellátási forma igénylése mellett, vagy egyéb tényezőknek erősebb a hatása. Az interjúalanyok megfogalmazásából kiderült, hogy a magányból eredő veszteségek döntően befolyásolják az időskori életminőséget, amelynek későbbi következménye az önellátás feladása. Feltételezésem szerint számos esetben elkerülhető lenne az időskorúak bentlakásos otthonban történő ellátása, amennyiben az alapellátások, mint preventív ellátások nagyobb hangsúlyt kapnának az ellátó rendszerben.