Szakdolgozatom során az ólom(II)ionok kölcsönhatását vizsgáltam két dipeptidhidroxámsavval, az AlaAlaNHOH-val és az AlaAlaN(Me)OH-val pH-potenciometriás, 1H-NMR spektroszkópiás és ESI-MS spektrometriás módszerek segítségével. Mivel korábbi vizsgálatok nem mutattak erős kölcsönhatást az igen toxikus ólom(II)ionok és monohidroxámsavak között, ezért jelen munkában a dipeptidhidroxámsavakkal végeztünk vizsgálatokat, melyek az oxigén donoratomokon túl softabb karakterű nitrogén atomokat is tartalmaznak. Mivel a szekunder származék nem állt rendelkezésünkre, ezért azt mi magunk állítottuk elő. A pH-potencimetriás eredmények alapján két modellt feltételeztünk attól függően, hogy [PbA]+ vagy [Pb2A2]2+ komplex keletkezik-e. Ennek eldöntésére ESI-MS vizsgálatokat végeztünk különböző pH-jú rendszereken, és azt kaptuk, hogy keletkezik [PbA]+ komplex, de jelen van a [Pb2A2]2+ is. Összhangban a pH-potenciometriás modellel, 1H-NMR mérésekkel kimutattuk, hogy 1:1 fémion-ligandum arány mellett pH = 4 fölött a [PbAH]2+ komplexben hidroxamát kelát alakul ki, majd pH = 7 fölött [Namino,Okarbonil] kötésmód is detektálható, ami azt támasztja alá, hogy a hidroxamát kötésmódú [PbA]+ mellett [Pb2A2]2+ is megjelenik. A „B” modellnek megfelelő koncentráció eloszlási görbék ábrázolása után láthatóvá vált, hogy a pH-potenciometria, valamint a 1H-NMR spektroszkópia összhangban van egymással, ezért a „B”modell helyességét feltételezhetjük. A különböző vizsgálati módszerekkel nyert eredmények alapján összességében elmondható, hogy nem mutatkozott számottevő különbség a primer és szekunder dipeptidhidroxámsavak ólom(II)ion megkötő képessége között. Hidroximát kelát kialakulását egyik rendszer esetén sem tudtuk kimutatni, mint ahogy szintén nem tudtuk igazolni a peptidváz koordinációját sem. Továbbá a vizsgálatok során arra is fény derült, hogy a peptidváz jelenléte nem eredményezi stabilabb ólom(II) komplexek kialakulását a monohidroxámsavakhoz képest.