A folyami harcsa (Silurus glanis) a hazai vizeink egyik legismertebb ragadozó hala, amely ízletes és szálkamentes húsa miatt nagy népszerűségnek örvend a fogyasztók körében. A tógazdaságokban mellékhalként tartják számon, a hagyományos termelési szerkezetben csupán néhány százalékban van jelen, ugyanakkor a folyamatosan növekvő piaci kereslet indokolja a termelés intenzifikációját. Napjainkban egyre inkább teret nyernek azok intenzív haltermelő rendszerek, amelyek a tógazdaságokkal szemben nagyobb versenyképességességgel rendelkeznek, köszönhetően a rövidebb tenyészidőnek és a nagy egyedsűrűségnek. Számos forrás bizonyítja, hogy a harcsa beilleszthető az intenzív haltermelésbe, ugyanakkor a megfelelő mennyiségű és minőségű ivadék előállítása a technológiai egyik szűk keresztmetszete. A kutatómunkám során célom különböző takarmányozási és megvilágítási módszerek növekedésre és megmaradásra gyakorolt hatásának vizsgálata volt a folyami harcsa előnevelése során. A kísérletet a Debreceni Egyetem Halbiológiai laborjában állítottam be, mesterséges szaporításból származó, 5600 db levegőt vett harcsával. A keléstől számított 4. napon a lárvákat 16 db, egyedi szűréssel ellátott 180 l-es akváriumba helyeztem, amelyek mindegyikébe 350 egyed került. Az akváriumokat 2 csoportba osztottam, 8 egységet fekete fóliával letakartam, 8 egységben pedig 2 LUX megvilágítás mellett neveltem a halakat, összesen 21 napig. Mindkét megvilágítás esetében 4 különböző etetési stratégiát alkalmaztam: 1. csoport: 3 nap Artemia nauplii – 17 nap táp; 2. csoport: 3 nap Artemia nauplii – 7 nap szúnyoglárva – 10 nap táp; 3. csoport: 3 nap Artemia nauplii – 17 nap szúnyoglárva; 4. csoport: 1 nap Artemia nauplii + táp - 20 nap táp, minden beállítást 2-2 ismétlésben hajtottam végre. Az eredmények azt mutatták, hogy az élő eleséggel történő etetés időtartamának növelése kedvezően befolyásolta a harcsa ivadékok megmaradását, ugyanakkor negatívan hatott az egyedek növekedésére. Minél korábban történt a tápra való átszoktatás, annál alacsonyabb volt az ivadékok megmaradása, az átszoktatást követően azonban ezek a csoportok kedvezőbb növekedést mutattak.
A harcsa lárva nevelése során gyakran előforduló probléma az egyedek közötti kannibalizmus, ugyanakkor a kísérletük során nem tapasztaltunk erre utaló jeleket. Mindez azt mutatja, hogy az alkalmazott tartás- és takarmányozástechnológia megfelelő volt a korosztály számára. Az eredményeket összefoglalva kijelenthető, hogy a néhány napos harcsa lárva sikeresen nevelhető zárt technológiában.