A parodontalis betegségek diagnózisát korábban hagyományos klinikai és radiográfiás mérések alapján állították fel, később az ezekben rejlő számos hibalehetőség arra ösztönözte a tudósokat és klinikai orvosokat, hogy megbízhatóbb diagnosztikai módszereket fejlesszenek ki. Ezt követően olyan mikrobiológiai és immunológiai technikák kerültek bevezetésre, melyek már nagyobb érzékenységgel és fajlagossággal rendelkeznek. A legújabb módszerek, köztük például az infravörös spektroszkópia alkalmas arra, hogy ne csak egy, hanem a GCF-ben található több fehérje, illetve cytokin egyszerre vizsgálható legyen. Egyéb non-invazív technikák, mint az NIR spektroszkópia alkalmas a gyulladás korai jeleinek kimutatására, így segítségével a nagyobb mértékű csontveszteség időben megelőzhető. Az OCT és az ultrahang pedig olyan non-invazív képalkotó eljárások, melyek segítéségével a sulcusmélységet és tapadásveszteséget lehet pontosan meghatározni, és követéses vizsgálatok során a betegség progresszióját kimutatni. A fogágybetegség etiológiájának megértése vezetett a nyálban és sulcusfolyadékban is megtalálható biomarkerek egyre szélesebb körű vizsgálatához. A módszer ígéretesnek tűnt, hiszen ezekből a folyadékokból könnyen lehet mintát gyűjteni és a folyamat minimális kényelmetlenséggel jár. Ahhoz azonban, hogy a nyálban illetve GCF-ben rejlő információkat teljes mértékben hasznosítani lehessen, a különböző immunológiai és biokémiai módszerekhez specifikus ellenanyagok, enzimek, vagy nukleinsav próbák szükségesek, melyek megnehezítik ezeknek a módszereknek az alkalmazását. A fogágybetegségek diagnózisához szükséges mennyiségileg és minőségében is megfelelő biomarkerek tesztelése jelenleg is folyamatban van. Tekintettel a fogágybetegség összetett jellegére, még modernebb technikák alkalmazásával sem valószínű, hogy egyetlen klinikai vagy laboratóriumi vizsgálat elegendő a diagnózis és prognózis felállításához. Általánosságban elmondható, hogy ezek a módszerek kiegészítik egymást. A legpontosabb diagnózist a hagyományos klinikai és röntgenvizsgálatok, valamint az újabb technikák együttes alkalmazásával kaphatjuk, mert amellett, hogy az újabb és újabb technikák kifejlesztésével arra törekszünk, hogy a vizsgálat minél gyorsabb, minél kevésbé invazív legyen és beteg számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon, fontos az is, hogy a betegségről a lehető legpontosabb képet kapjuk. Ezt pedig nagy valószínűséggel akkor érjük el, ha a rendelkezésünkre álló módszereket együttesen alkalmazzuk.