A gyermekkori trauma, legyen az fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás, elhanyagolás, vagy más típusú veszteség és bizonytalanság, nem csupán egy adott életszakasz fájdalmas tapasztalata, hanem egy olyan kiindulópont, amely hosszú távon is meghatározhatja az egyén érzelmi, kognitív és viselkedéses beállítottságait. A lelki ellenállóképesség, vagyis a reziliencia, központi jelentőségű a traumatikus élményekkel való megküzdésben. A reziliens egyének rugalmasan reagálnak a kihívásokra, képesek megőrizni a mentális egyensúlyukat, és rendszerint személyes fejlődésen is keresztülmennek a krízis hatására. A személyiségjegyek régóta fennállnak, tartósnak mondhatóak és már korán megmutatkoznak az egyénben, valamint nagy valószínűséggel formálják azt is, hogy hogyan küzd meg valaki a kihívásokkal, nehézségekkel. Az eredmények alapján megállapítható, hogy azok a felnőttek, akik több bántalmazást éltek át gyermekkorukban, alacsonyabb ellenállóképességgel rendelkeznek. Továbbá az is elmondható, hogy a lelkiismeretesség és extraverzió személyiségjellemzőkben vélhető fel összefüggés bizonyos gyermekkori bántalmazás formákkal, valamint a rezilienciával. A lelkiismeretesség magasabb szintje gyakrabban fordult elő azoknál, akik felnőttként magasabb lelki ellenállóképességgel rendelkeznek. Az extraverzió esetében pedig az elhanyagolás mutatott kapcsolatot alacsonyabb értékekkel.