Az elhízás a zsírszövet túlzott felszaporodásával jellemezhető multifaktoriális kórkép, amely világszerte súlyos népegészségügyi problémát okoz. A felnőttkori növekedésihormon-hiány az elhízással ellentétben egy ritka és meglehetősen heterogén endokrin megbetegedés. Bár a két kórkép népegészségügyi jelentőségüket tekintve jelentősen eltér egymástól, a cardiovascularis rizikótényezők halmozódása és a fokozott szív- és érrendszeri veszélyeztetettség mindkét esetben megfigyelhető. A szív- és érrendszeri morbiditás és mortalitás csökkentése érdekében mindkét kórkép kezelésében szükség lenne olyan prediktív biomarkerekre, amelyek lehetővé teszik a legnagyobb kockázatnak kitett betegek korai azonosítását és ezzel a mielőbbi adekvát kezelést is. Az afamin egy hepatokin, amely szoros összefüggést mutat az inzulinrezisztenciával, metabolikus szindrómával, a 2-es típusú cukorbetegséggel és a nem alkoholos zsírmájjal. Irodalmi adatok alapján az is valószínű, hogy az afamin a T2DM és a szövődményeinek az előrejelzésére is alkalmas laboratóriumi biomarker. Korábban AGHD betegek esetében az afamin szérumkoncentrációját egyáltalán nem vizsgálták, obesitas esetében pedig az afaminnal kapcsolatban csak kevés információ áll rendelkezésre. Első vizsgálatunkban célul tűztük ki az afamin meghatározását GH-szubsztitúcióban nem részesülő (GHN, n=9) és tartós GH-szubsztitúcióban részesülő (GHS, n=11) AGHD betegekben és a nem és életkor szerint illesztett kontrollcsoportban (n=37). A GHS csoportban az afamin szérumkoncentrációját egyéb antropometriai-, laboratóriumi és testösszetétel paraméterek mérése mellett kéthónapos GH-megvonást majd egyhónapos GH-visszaindítást követően is meghatároztuk. A második vizsgálatunkban az egészséges kontrollcsoport (n=49) mellett két különböző obesitas fenotípust reprezentáló betegcsoportban, egy nem cukorbeteg elhízott (NDO, n=106) és egy elhízott T2DM betegcsoportban (n=62) vizsgáltuk az afamin szérumkoncentrációját és összefüggéseket kerestünk az afamin, valamint az antropometriai-, szénhidrátanyagcsere paraméterek, standard lipidparaméterek, lipoprotein szubfrakciók és a PAI-1 és RBP4 szérumkoncentrációk között. GHN betegekben az afamin szérumkoncentrációja magasabb volt, mint az egészséges kontrollszemélyekben, azonban a GHS betegekétől nem tért el jelentősen. A teljes AGHD (GHN és GHS) betegcsoport esetében szignifikáns pozitív korrelációt észleltünk az afamin és a vázizomtömeg, teljes test-, extracelluláris és intracelluláris víztartalom, a csontok ásványianyag-tartalma, haskörfogat, HOMA-IR értéke, valamint az inzulin, C-peptid és GOT szintek között. Egészséges kontrollszemélyekben az afamin pozitívan korrelált a BMI-vel, derék-csípő aránnyal, haskörfogattal és a testzsírtömeggel, továbbá a GOT és a triglicerid szintekkel. Kéthónapos GH-megvonás hatására szignifikánsan csökkent a vázizomtömeg, teljes test víztartalom, intracelluláris víztartalom és a csontok ásványianyag-tartalma, ezek azonban az egyhónapos GH-visszaindítást követően rendeződtek. Az afamin koncentráció kéthónapos GH-megvonást követően csökkent, az egyhónapos GH-visszaindítás után pedig emelkedett. A delta afamin erős pozitív korrelációt mutatott a delta HOMA-IR értékével és a delta inzulinnal. A második vizsgálatunkban elhízott T2DM betegekben a szérum afamin koncentrációja az egészséges kontrollszemélyekhez és az NDO betegekhez képest is szignifikánsan magasabb volt. A teljes vizsgálati populációban az IDL aránya és az átlagos LDL méret negatívan, míg a nagy LDL szubfrakció és a kicsi, denz LDL aránya pozitívan korrelált az afamin koncentrációjával. A nagy és részben közepes HDL-nek megfelelő szubfrakciók HDL-1-től HDL-5-ig negatívan, míg a közepes és még inkább a kis HDL-nek megfelelő HDL-7-HDL-10 szubfrakciók pozitívan korreláltak az afamin koncentrációval. A teljes vizsgálati populációban az RBP4 koncentráció negatívan, a PAI-1 koncentráció pedig pozitívan korrelált az afamin szérumkoncentrációjával. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy AGHD esetében az afamin hatékony biomarker lehet a kardiometabolikus kockázat felmérésében és követésében. GH-szubsztitúció során az afamin vélhetően alkalmas a GH-szubsztitúció glükóz-homeosztázisra gyakorolt hatásának a monitorozására, illetve az afamin és a testösszetétel paraméterek közötti szoros összefüggések miatt, a kezelés hatékonyságának a megítélésére is. Az afamin koncentrációja elhízott betegekben jól reprezentálja a metabolikus diszfunkció súlyosságát. Tekintve az NDO és az elhízott T2DM betegek esetében észlelt összefüggéseket az afamin és az antropometriai, valamint lipidanyagcsere és szénhidrátanyagcsere paraméterek között, az afamin mindkét betegcsoportban elősegítheti a kardiometabolikus kockázat felmérését. Eredményeink megerősítéséhez AGHD betegek vonatkozásában nagyobb elemszámú vizsgálatok, obesitas esetében pedig prospektív vizsgálatok szükségesek.

Obesity, defined as an excessive accumulation of body fat, is a multifactorial disease leading to a global public health issue. On the contrary, adult growth hormone deficiency (AGHD) is a rare endocrine disease with a considerable heterogeneity. Although, these conditions are different regarding their public health significance, both are characterized by the clustering of cardiovascular risk factors and increased risk of cardiovascular diseases. To reduce cardiovascular morbidity and mortality associated with the obesity and AGHD, use of predictive biomarkers allowing early identification and adequate treatment of high-risk patients would be highly necessary. Human afamin is a hepatokine, which shows strong association with insulin resistance, metabolic syndrome, type 2 diabetes mellitus (T2DM) and nonalcoholic fatty liver disease. Based on literature data, afamin might be a predictive biomarker for T2DM and its complications. Serum afamin concentrations have not been evaluated in patients with AGHD, while in obesity available data on the regulation of afamin is very limited. Therefore, we aimed at studying serum afamin levels in GH-unsubstituted AGHD patients (n=9), GH-substituted AGHD patients (n=11) as well as in healthy control subjects (n=37). In the group of GH-substituted AGHD patients, afamin levels along with other laboratory, anthropometric and body composition parameters were measured after a 2-month GH-withdrawal and then a one-month GH-reinstitution period. In the second study, in addition to healthy controls (n=49), we evaluated the serum afamin levels in two distinct obesity phenotypes: a group of patients with non-diabetic obesity (NDO, n=106) and a group of obese T2DM patients (n=62) and examined the relationship of afamin with anthropometric and laboratory parameters including parameters of glucose-metabolism, standard lipids and lipoprotein subfractions. Serum afamin levels were found higher in GH-unsubstituted patients compared to healthy controls but did not differ between GH-substituted and GH-unsubstituted subjects. In the whole AGHD group (GH-substituted + GH unsubstituted subjects) afamin correlated positively with skeletal muscle mass, total body water, extracellular and intracellular water content, bone mineral content, waist circumference, HOMA-IR, insulin, AST, and C-peptide levels. In healthy controls, afamin showed significant positive correlation with BMI, waist-hip ratio, waist circumference, fat mass, AST, and triglyceride levels. Two-month GH-withdrawal reduced skeletal muscle mass, total body water, intracellular water content and bone mineral content but these body composition parameters returned to their baseline following one month GH-reinstitution. Serum afamin concentrations decreased significantly after 2-month GH-withdrawal and increased even more significantly after GH-reinstitution. Strong positive correlations were observed between afamin and delta HOMA-IR and delta insulin levels. In our second study, obese T2DM patients demonstrated higher afamin levels compared to both NDO subjects and healthy controls. In the whole study population, afamin correlated negatively with IDL percentage and mean LDL size and correlated positively with large LDL and the percentage of small-dense LDL subfractions. HDL-1-5 subfractions corresponding to large and partly intermediate HDL correlated negatively, while HDL-7-10 subfractions corresponding to intermediate and small HDL subfractions correlated positively with afamin concentrations. In the whole study population, afamin correlated negatively with RBP4 and positively with PAI-1 levels. Based on our findings, we have demonstrated that in AGHD afamin could be a promising biomarker in the evaluation and monitoring of individual cardiometabolic risk. During GH-substitution afamin can be a suitable biomarker to monitor GH-induced changes of glucose-metabolism. Furthermore, given the strong associations of afamin with body composition parameters, measuring afamin might help to determine the efficacy of GH replacement therapy. In obese patients, severity of metabolic dysfunction seems to be well reflected by the afamin concentrations. Considering the associations between afamin and parameters of lipid-, and glucose-metabolism in NDO and obese T2DM patients, afamin can promote cardiometabolic risk assessment in both obesity phenotypes. Further studies with larger sample size are required in patients with AGHD to confirm our results, while in obesity long-term prospective studies are necessary.