Életünk szüntelen kommunikációs tényezőkön alapul, meghatározó része a mozgás, amellyel a testünk egészségét, aktív életvitelünket, vagy hangulatunkat is kifejezhetjük. A mozgást nem csupán a mindennapos – szükségszerű – sétára érthetjük, hanem a különböző akarvaakaratlanul elvégzett speciálisabb testgyakorlatokra, mozdulatsorokra. Akár felállni egy székről, lefeküdni az ágyra, nyújtózkodni, vagy csak megforgatni a nyakunkat egy fárasztó munkafolyamat után – mind mozgás, amely befolyásolja a vérkeringést, a szerveink működését, a mentális egészséget. No, de van-e valamiféle rendszer, amely meghatározza azt, hogy milyen sorrendben végezzük ezeket a tevékenységeket? Dr. Trenka Magdolna Élet-Ritmus-Sport című tanulmányában a „ritmus” jelentőségét hangsúlyozza. Szerinte az egész természet, minden létező az Isten által alkotott elrendeléstől fogva egy adott ritmus szerint működik. „A ritmus és az emberi élet összeforrt. A teremtett világban eredendően harmónia van és minden mindennel összefügg. »Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.« [TER 1,31.] A természetben mindenhol ritmust láthatunk. A változás, a körforgás ritmusát /évszakok, napszakok/. Talán még emlékezünk ezek természettörvényi, fizikai/csillagászati hátterére. Ez határozta meg évezredekig az ember életét, az élet rendjét, harmóniáját” (Trenka, 336.) A ritmus egyik legtökéletesebb modern megtestesülése pedig kétségkívül a zene. A zene sokféle lehet, és már az őskorban is érzékelték és értékelték kezdetlegesen a ritmus és a magasmély hangok közti különbségek érzelemformáló erejét. Ahogy teltek az évszázadok, az ókortól kezdett formálódni a zene. A középkorban már a különböző hangszerek korábban is ismert formájukból forradalmasítva egyre fejlettebb alakban jelentek meg, például a lovagi kultúrához szorosan kapcsolódott a zene, a hangjáték. A huszadik század pedig elhozta az emberiség számára a kiforrott populáris zenét. A szimfonikus dallamokból különvált a jazz, a swing, majd a rock, a punk, a disco, mára pedig megfoszthatatlan uralmától a pop. A zene tehát ritmust ad. Azonban a ritmus és a különböző tónusok önmagukban nem elegendőek a testi feltöltődéshez, fejlődéshez. A zene mellett a másik fő irányvonalam a sport lesz, amely ugyancsak évszázadok, 4 vagy inkább évezredek óta meghatározza az egyre érettebb emberi kultúrákat. Ami azt illeti, történelmi vonatkozásban mindkét időtöltés – a zenehallgatás és a sportolás – hosszas évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. A kettő kapcsolata is, bár már jóval a populáris zene 20. századi, modern struktúrája és az első újkori olimpia megrendezése előtt, szorosan kialakult, e párhuzam vizsgálata egészen újkeletű. Talán ennek is tudható be, hogy a világháló nem bővelkedik efféle tanulmányokban, anyagokban. A rendelkezésre álló ideologikus megfogalmazások azonban éppen elegendőek, hogy megértsük, miképp fonódik össze az auditív szórakozás és a testmozgás, a sport kultúrája.