A szakdolgozat a kiégés témakörét vizsgálja az óvodapedagógusok tekintetében. Rendkívüli fontossággal bír a téma, mert ez egyfajta társadalmi probléma, közügy, hiszen a pedagógusok mentális egészsége nagy szerepet játszik személyiségükben, lelkiállapotukban, melyek egyben munkaeszközük is. A szakdolgozat azt vizsgálja, hogy milyen mértékben tartoznak az óvodapedagógusok a veszélyeztetett foglalkozáscsoportok közé. Feltárja, hogy fontosnak tartják-e az óvodapedagógusok a kiégés témakörében való tájékozódást abban az esetben, ha akár már saját magukon is tapasztalják az egyes tüneteket. Vizsgálja továbbá, hogy a hiedelemnek megfelelően valóban az idősebb korosztályt érinti-e a kiégés, vagy a fiatalabb korcsoportot is, valamint bemutatja az ő viszonyukat az egyes tünetek megjelenésével. A szakdolgozat a hipotéziseink igazolására vagy cáfolására egy 60 különböző életkorú óvodapedagógust bevonó kérdőíves vizsgálatot tár fel. Kutatásunk bebizonyította, hogy jelentős mértékben jelen van az óvodapedagógusok körében a kiégés, mint jelenség. Rávilágított arra, hogy nem csak az idősebb korosztályt érinti a folyamat, illetve, hogy nem tartják fontosnak az érintettek a témakörben való tájékozódást. Képet mutatott arról, hogy a fiatalabb korosztály egyfajta szégyenérzetet köt a kiégés tüneteinek észleléséhez, míg az idősebb korcsoport természetes folyamatként kezeli. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a fő cél az lenne, hogy a különböző korcsoportok viszonyát a kiégés témakörével megváltoztassuk és a prevenciós lehetőségekre koncentráljunk.