A foglalkozási bűncselekmények, orvosi műhibák a büntetőjog tükrében

Dátum
2009-02-02T16:49:52Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat bemutatja a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés jogtörténeti ismertetését, a törvényi tényállás elemzését és a bírói gyakorlatból kiemelt néhány jogesetet. A törvényi tényállás részletezését követően, a bűncselekmény speciális alanyi körére korlátozva kerül ismertetésre az orvosi felelősség speciális forrása, az „orvosi műhiba”. A hippokratesi eskü az orvossal szemben támasztott követelményként fogalmazta meg a segítségnek, az élet védelmének, a nem ártásnak, a szándékos károkozástól való tartózkodásnak a követelményét. Az orvosi beavatkozás szinte mindig együtt jár kisebb-nagyobb, a gyógyítás természetéből fakadó és el nem hárítható kockázattal, amelyet igen nehéz elhatárolni a foglalkozási szabályszegéstől. Különösen nehéz ezekben az esetekben a bűnösség bizonyítása. Magyarországon kb. 200-300 „műhibaper” indul évente, ezeknek elenyésző része kerül büntetőbíróság elé. A tájékoztatás követelményének ellenére a műhibák legnagyobb része rejtve marad. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést elkövetők között, csak elvétve találunk orvosokat, a műhibák miatt indult eljárásokban a polgári ügyek túlsúlya az uralkodó. A dolgozat kísérletet tesz az ehhez vezető okok feltárására, továbbá bemutatásra kerülnek a főbb felelősségi formák. Végül bemutatom egy nagy médiaérdeklődést kiváltó eset büntetőbíróság általi megítélését.

Leírás
Kulcsszavak
foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, orvosi műhiba, büntetőjogi felelősség, kockázat
Forrás