Történelmi szőlőfajták héjon erjesztett fehér és vörösborainak vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban történelmi szőlőfajták borait vizsgáltam analitikai szempontból. A témaválasztás és a vizsgálatok célja az volt, hogy újra a köztudatba kerüljenek ezen szőlőfajták, és ismét elkezdjék telepíteni őket hazánkban. A borokat sikerült érzékszervi bírálatnak is alávetni, melyen számos korosztály részt vett. A megye több pontjáról érkeztek borosgazdák, magukkal hozva saját boraikat is, ezzel lehetővé téve, hogy a ma elterjedt szőlőfajták boraival is összehasonlíthassuk az általam vizsgált tételeket. A vizsgálatok során kapott értékek, illetve a bírálat is megerősített abban, hogy ezen borok szinte kivétel nélkül helyt állnának a mai népszerű fajták sorában. Néhány fajtáról úgy vélem, hogy érdemes lenne további kutatásokat végezni a jobb minőségű borok készítése érdekében, így remélem, hogy dolgozatom felkelti a hallgatótársaim érdeklődését a téma iránt.

Leírás
Kulcsszavak
borászat, szőlő, analitika
Forrás