Alternativitás az iskolarendszerben a XX. században
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom első részében szeretném mindenek előtt tisztázni, mit is értünk az alternatív jelzőn, majd ennek a fogalomnak a tisztázása után szeretnék kiérni az alternatív iskolák jellemző vonásaira, gondolok itt például a tanár – diák szerep megváltozására, a tanár – szülő szerepének megváltozására, az oktatás tartalmára, illetve az iskola belső rendjének megváltozására.
Miután a fontosabb fogalmak megvilágításra kerültek dolgozatom második nagyobb egységében, szeretném bemutatni a reformpedagógiai mozgalom kialakulását, amin belül szeretnék kitérni a reformpedagógiai irányzatok elterjedésének egyes korszakaira, és a korszakokon belül szeretném bemutatni az irányzat legnevesebb külföldi, majd hazai képviselőit is. Habár dolgozatomban a teljességre törekszem mégis részletesen csak egy alternatív iskola programját kívánom bemutatni. Választásom a Waldorf –iskolákra esett, hiszen hazánkban ez a legismertebb, és legelterjedtebb alternatív kezdeményezés.
Éppen ezért dolgozatom harmadik részében a Waldorf – iskolai mozgalom bemutatására vállalkozom. Itt ki kívánok térni a Waldorf – pedagógia alapelveire, a Waldorf –iskolák életének menetére, vagyis az ott uralkodó szabályokra, de röviden be kívánom mutatni a foglalkozásoknak és ismereteknek azon palettáját, amivel nap mint nap találkozhatunk a Waldorf iskolában.
Majd befejezésképpen egy működő iskola mintáján is be kívánom mutatni, hogyan is néz ki a Waldorf – pedagógia elmélete a gyakorlatban.