A XIX. századot megelőzően az ént szilárd képződményként, tárgyi azonosság mintájára képzelték el. Úgy tekintettek az énre mint egy konkrét tartalomra a tudatban. Az énnek ez a fajta elgondolása azonban a tudat hibás megközelítésének köszönhető. A fenomenológia szerint a tudat nem egy önmagában adódó, önálló létező. A tudat ugyanis mindig valaminek a tudataként jelenik meg, vagyis nem beszélhetünk tudatról tárgytól függetlenül. Mindemellett a tudat elsődlegesen nem énszerűen mutatkozik meg. Az én-tudat, azaz saját énünk tudata nem közvetlen, csak akkor tűnik fel, mikor a tudatunk tárgyává saját magát, vagyis tudati életünk egészét teszi.