Magyarországon a rendszerváltás után az 1990-es évektől egyre gyakoribbá váltak a betegek által az egészségügyi szolgáltató ellen nem vagyoni kártérítési igénnyel indított perek. Ennek oka, hogy részletesebben kialakításra került az orvosi szakma szabályozása, a gyógyítás jogszabályi hátterének kialakulása, egyre nagyobb média figyelem övezi a gyógyítást és az orvoslás bizalmi viszonyból eladó-vásárló viszonnyá „alacsonyodott”. Az 1997. évi CLIV. törvény részletesen szabályozza a betegek jogait és a kórház, valamint az ellátó orvos kötelezettségeit az orvos-beteg viszonyban. A joghézagokat és a jogszabályok értelmezését a bírói gyakorlat hivatott tartalommal kitölteni. Az orvos-beteg közötti viszony egy atipikus szerződéses viszony, melyet a Ptk. nem szabályoz. Nem egységes a jogász társadalom véleménye annak megítélésében, hogy a szerződéses viszonyban, illetve azon kívül áll-e fenn az orvos felelőssége a károkozásért (deliktuális vs. kontraktuális felelősség). Az egészségügyi kártérítési perekben a károsultnak kötelessége bizonyítani a kárt, annak mértékét és az ok-okozati összefüggést. A felróhatóságot ebben a helyzetben a jogalkotó vélelmezi. A károkozónak kell bizonyítani a kimentés érdekében a felróhatóság hiányát. Egyes ítéletekben „az elvárható gondosság” fogalma azonos a szakmai irányelvek betartásával, míg más ítéletek azt mutatják, hogy a bíróság a szakmai szabályok betartásánál jóval többet vár el az orvostól.