Szakdolgozatomban az értelmileg sérült emberek nyílt munkaerőpiaci jelenlétét vizsgálom. Az ilyen típusú fogyatékossággal együtt élők elhelyezkedési szándékait, valódi munkahelyen való megjelenésüket számos tényező befolyásolhatja. Elsősorban a velük szembeni előítéletesség az egyik leginkább hátráltató tényező, mely foglalkoztatásukra negatívan hat, sok munkaadó elzárkózása is téves hiedelmeken alapul. Hogy mi állampolgárok hogyan viszonyulunk e célcsoporthoz, nagyban meghatározza a társadalom szemlélete is. Valószínűleg a régebbi korokra visszavezethető, védett foglalkoztatást preferáló elképzelések, illetve azok, amelyek láthatatlanként kezelik őket, még mindig komolyan élnek a köztudatban. Ez lehet az akadálya annak, hogy munkavállalásuk korántsem elterjedt jelenség, ezzel kapcsolatos mutatóik sem túl bíztatóak és továbbra is azt mutatják, hogy jelentős mértékben kiszorulnak a munkaerőpiacról, ezzel megfosztva őket jogaiktól. Ahhoz, hogy valóban lássuk a rendszerben rejlő diszfunkciókat, és ezekre megoldási javaslatokat is találjunk, fontosnak találtam, hogy a leginkább érintettekkel, vagyis a munkaadókkal készítsek interjút. Ennek keretében pedig olyan munkáltatókat keresek fel, akik az elsődleges munkaerőpiacon vannak jelen és ép beosztottjaik mellett intellektuális fogyatékossággal rendelkező egyéneknek is biztosítanak munkaviszonyt, vagyis valódi, integrált keretek között történik meg az elhelyezkedés. Céljaim között szerepelt, hogy igazoljam, képesek értékteremtő munkát végezni, legfőképpen társadalmi felelősségvállalás motiválta a megkérdezetteket, , foglalkoztatásukat a meginterjúvolt munkáltatók rövid távon képzelik el és végül, hogy a fővárosi munkaadók nagyobb foglalkoztatotti létszámával valóban érezhetőek a területi egyenlőtlenségek. Ezek közül, csak az elsőt sikerült megerősíteni, a társadalmi felelősségvállalás nem kapott jelentős szerepet kutatási alanyaim között, hosszú távon foglalkoztatják őket és a régiók szerint közel azonos adatokat kaptam.