Szakdolgozatom témájaként a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, azon belül is a szexuális önrendelkezés elleni deliktumok bemutatását választottam. Témaválasztásom oka elsősorban a büntetőjog iránti kimagasló érdeklődésemnek tudható be, másrészt pedig azért választottam kimondottan a büntetőjog ezen területét, mert késztetést éreztem arra nézve, hogy közelebbről is vizsgálat alá vessem a nemi erkölcs elleni bűncselekmények történeti időnkénti megítélését és változását, azoknak a társadalmi felfogását, illetve a bűncselekmények passzív alanyokra gyakorolt hatásait. E bűncselekmények „társadalomra kiemelt veszélyességét” tükrözi egyrészt a Büntető Törvénykönyvön belüli rendszertani elhelyezésük, másrészt a hozzájuk kapcsolt büntetési tételek, továbbá, hogy a szexualitás, mint az emberi és társadalmi létezéshez nagyon szorosan kapcsolódó jelenség mindig is különböző szigorú szabályozások tárgya volt. A nemi bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőjogi szabályozás változását mindenkor az uralkodó közfelfogás, a társadalom erkölcsi viszonyainak általános helyzete és a hivatalos ideológia határozta meg. A nemiséggel kapcsolatos jogi szabályozás a kezdetektől fogva szinte kizárólag a büntetőjog területén található. Az állam legradikálisabb eszköze, a büntetőjog az erőszakos nemi bűncselekményekkel szembeni szigorú fellépésével azon egyén szexuális szabadságát fogja vissza, aki egy másik egyén szexuális szabadságát, szabad döntési jogát korlátozza. A jog tehát e bűncselekmények üldözésével vonja védelme alá azokat, akiket akaratuk ellenére kényszerítenek valamilyen nemi kapcsolatra. Az erőszakos nemi deliktumok az összes ismertté vált bűncselekmények körében egy csekély hányadot foglalnak el - magában a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében azonban a leggyakoribbnak számítanak -, mégis kiemelt figyelmet érdemelnek, hiszen a nemi élet szabadsága a nemek egyenjogúságán alapuló, feltétlen érvényesülést igénylő emberi jog. A nemi szabadság elleni támadás elkövetése pedig hatással lehet - és jellemzően van is - a passzív alanyok egész jövőbeli életére, súlyos pszichés zavarokat, a sértett traumatizációját idézheti elő. Különösen igaz ez a gyermekkorúak és a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek esetén, ezért a jogalkotó feladata az, hogy fokozottabb védelmet biztosítson számukra.