Kutatásom középpontjában az akvapóniás termesztés és a hagyományos talajban történő paradicsomtermesztés összehasonlító vizsgálata állt. Az akvapónia egy fenntartható, integrált élelmiszertermelési rendszer, amely az akvakultúra (haltermelés) és a hidropónia (talaj nélküli növénytermesztés) előnyeit egyesíti, így lehetővé teszi a két ágazat szinergikus működését. Az akvakultúrás rendszerek környezeti terhelése jelentősen csökkenthető a berendezés vízfelhasználásával, amellyel egy időben egy másodlagos hasznosítást is elérünk. Ez a termesztési módszer különösen előnyös olyan térségekben, ahol a talajminőség nem megfelelő, vagy a hagyományos mezőgazdasági gyakorlatok nem fenntarthatóak.

Kísérletem során két paradicsomfajtát alkalmaztam, az egyik piros bogyójú, míg a másik sárga bogyójú termést képzett. Napi rendszerességgel monitoroztam a környezeti paramétereket (hőmérséklet, páratartalom, fényintenzitás). Hetente végeztem méréseket a növények fiziológiai állapotáról, SPAD-értékkel és NDVI- indexszel. Továbbá mértük a víz minőségét (pH, ammónia, nitrit és nitrát koncentráció). A betakarítás során részletesen elemeztem a termés mennyiségi és minőségi jellemzőit, az egyedi bogyótömeget, hossz- és átmérő adatokat, a vízoldható szárazanyag-tartalmat, valamint az össztömeget.

Eredményeim rámutattak, hogy az akvapónia képes biztosítani a növények hatékony termelését, miközben víz- és területigénye alacsonyabb a hagyományos módszerekhez képest. A rendszer stabil működésével hozzájárulhat a jövő élelmiszerbiztonságának növeléséhez, és életképes alternatívát nyújthat a klímaváltozás által leginkább sújtott régiókban. Összességében az akvapónia nem csupán egy fenntartható termesztési lehetőség, hanem egy komplex élelmiszertermelési modell, amely integrált módon állít elő növényi és állati eredetű termékeket, alkalmazkodva ezzel a jelen és a jövő kihívásaihoz.