Karácsony Sándor pedagógus, filozófus és író volt egy személyben. Halála után (a világháború utáni ellentmondásos megítéltetésének köszönhetően) sokáig szinte teljesen elfelejtették, nézetei csak tanítványai alkotómunkáiban éltek tovább. A rendszerváltás után fedezték fel újra, ekkor terjesztették máig érvényes eszméit és gondolatait, napjainkra szinte már mozgalomszerűen. Sokoldalú személyiség volt, aki felismerte az emberi kapcsolatok fontosságát, a nevelő és a nevelés központi szerepét és a közösségben rejlő erőt. Társaslélektanának alapját is A magyar észjárásban közölt fejtegetéseiből vezethetjük le, legfőképp a mellérendelésből. Több tanulmányában is kifejti, hogy a magyar nép ereje éppen abban van, hogy nincs alá-fölérendeltségi viszony az emberek között. Ez igaz az országra és ezen belül a nevelésre is. Ezzel összefüggésben fejti ki például, miért szeret nálunk annyira a külföldi, annak ellenére, hogy nincsenek nagy hegyek, tengerek, egzotikus természeti jelenségek. Nem másért, mint a legendás magyar vendégszeretetért, mely a mellérendelésből táplálkozik: „Ezek a különös magyar házigazdák az egész egzisztenciájukkal látnak szívesen, beleadnak apait-anyait, de ugyanakkor, egyidejűleg tudnak úgy viselkedni, hogy érzed: nem csinálnak az egészből valami nagy dolgot. Te vagy az úr, sokkal inkább, mint akármelyik más pontján a világnak, de ugyanakkor nincsenek szolgáid. Még a gondolatodat is ellesik, de próbálj csak parancsolni, még a pénzedért se fogsz kapni semmit (...) Nem ő a te szolgád, hanem te vagy az ő vendége.” Alaptétele: „nem vagytok egymásnak sem alá-, sem fölérendeltjei, egymás mellé rendeltek vagytok, két ember, egyik a másikhoz képest”. Ugyanez alkalmazandó az iskolai nevelésben is. A mellérendelés révén alakulhat ki a (tudásbeli, tapasztalatbeli, stílusbeli, életkorbeli) különbözőségek ellenére az együttműködés nevelő és növendék között. Viszonyuk nem egyenrangú, de kölcsönös: a nevelő is növendék, és a növendék is nevelő. Bízom benne, ha ezt az elvet szem előtt tartjuk társas viszonyainkban, ha odafigyelünk egymásra, és ügyelünk a kölcsönösségre, akkor a különbözőségeink erősíteni fogják kapcsolatainkat, így fennmaradhat kultúránk és hagyományaink, s a megosztottság helyébe az egység léphet. A kezdet mindehhez a szó erejének felismerése és a beszélgetés.