Karácsony Sándor művészeti alkotásainak értelmezése pedagógiájának tükrében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Karácsony Sándor pedagógus, filozófus és író volt egy személyben. Halála után (a világháború utáni ellentmondásos megítéltetésének köszönhetően) sokáig szinte teljesen elfelejtették, nézetei csak tanítványai alkotómunkáiban éltek tovább. A rendszerváltás után fedezték fel újra, ekkor terjesztették máig érvényes eszméit és gondolatait, napjainkra szinte már mozgalomszerűen. Sokoldalú személyiség volt, aki felismerte az emberi kapcsolatok fontosságát, a nevelő és a nevelés központi szerepét és a közösségben rejlő erőt. Társaslélektanának alapját is A magyar észjárásban közölt fejtegetéseiből vezethetjük le, legfőképp a mellérendelésből. Több tanulmányában is kifejti, hogy a magyar nép ereje éppen abban van, hogy nincs alá-fölérendeltségi viszony az emberek között. Ez igaz az országra és ezen belül a nevelésre is. Ezzel összefüggésben fejti ki például, miért szeret nálunk annyira a külföldi, annak ellenére, hogy nincsenek nagy hegyek, tengerek, egzotikus természeti jelenségek. Nem másért, mint a legendás magyar vendégszeretetért, mely a mellérendelésből táplálkozik: „Ezek a különös magyar házigazdák az egész egzisztenciájukkal látnak szívesen, beleadnak apait-anyait, de ugyanakkor, egyidejűleg tudnak úgy viselkedni, hogy érzed: nem csinálnak az egészből valami nagy dolgot. Te vagy az úr, sokkal inkább, mint akármelyik más pontján a világnak, de ugyanakkor nincsenek szolgáid. Még a gondolatodat is ellesik, de próbálj csak parancsolni, még a pénzedért se fogsz kapni semmit (...) Nem ő a te szolgád, hanem te vagy az ő vendége.” Alaptétele: „nem vagytok egymásnak sem alá-, sem fölérendeltjei, egymás mellé rendeltek vagytok, két ember, egyik a másikhoz képest”. Ugyanez alkalmazandó az iskolai nevelésben is. A mellérendelés révén alakulhat ki a (tudásbeli, tapasztalatbeli, stílusbeli, életkorbeli) különbözőségek ellenére az együttműködés nevelő és növendék között. Viszonyuk nem egyenrangú, de kölcsönös: a nevelő is növendék, és a növendék is nevelő. Bízom benne, ha ezt az elvet szem előtt tartjuk társas viszonyainkban, ha odafigyelünk egymásra, és ügyelünk a kölcsönösségre, akkor a különbözőségeink erősíteni fogják kapcsolatainkat, így fennmaradhat kultúránk és hagyományaink, s a megosztottság helyébe az egység léphet. A kezdet mindehhez a szó erejének felismerése és a beszélgetés.

Leírás
Kulcsszavak
Karácsony Sándor
Forrás