A négynyelvű Svájc német nyelvű területének különleges nyelvi helyzete a kettősnyelvűségben rejlik, amely azt jelenti, hogy két, nyelvészeti szempontból egymással rokon nyelvi variáció áll a beszélők rendelkezésére és ezt a két nyelvi variációt a társadalom szabályai szerint meghatározott kontextusban használják. Az egyik nyelvi variáció Német-Svájcban a standard német nyelv (elterjedt megnevezésben az „irodalmi” német, Schriftdeutsch vagy Hochdeutsch), a másik pedig ennek regionális – vagy akár településről településre változó - fajtái, a dialektusok, a különböző svájci német (Schwyzerdütsch) nyelvjárások. A német Svájcban a dialektus és a standard nyelv klasszikus tagolása és elemzésük fogalmisága a használatukra jellemző médiumok szerint alakult ki: eszerint a tradicionális felfogás szerint mediális diglossziáról beszélünk, azaz a dialektus szinte kizárólag csak szóban, a standard nyelv használata pedig főleg írásban jellemző. A beszélt dialektus és az írott standard nyelv klasszikus felfogását ma, a „másodlagos szóbeliség” (Ong) vagy az „új írásbeliség” (Androutsopoulos) korában a modern diglosszia-kutatások újraértékelik. Bár mindkét nyelvi variációnak továbbra is megvan a saját használati köre, egyre gyakrabban fordulnak elő átmeneti vagy vegyes formák, hiszen az eddigi kizárólag a médiumok elválaszthatóságán alapuló felosztást kiegészíti a közelség – távolság (Nähe – Distanz) tengelyén történő besorolás is. A mediális diglosszia fogalma mára kiegészült a funkcionális diglosszia fogalmával. Az írásbeli dialektushasználat elterjedését szem előtt tartva, munkámban a svájci német nyelvjáráshasználat és a tájnyelvi irodalom aktuális tendenciáit vizsgálom meg, a kérdésfeltevést a német nyelvű Oberwallis régió nyelvhasználatára és tájnyelvi irodalmára szűkítve. A német svájci irodalom történetének áttekintésében a dialektusok előfordulásának történelmi-társadalmi hátterét, használatuk változó okait és formáit mutatom be a különböző korszakokban. A történeti áttekintés során kiderül, hogy míg korábban a dialektus használata az irodalomban a művek népies jellegével hozható összefüggésbe, az 1960-as évektől a nyelvjárás elsősorban a társadalomkritika irodalmi eszközeként kapott hangsúlyt. Az irodalmi dialektus-használat mai tendenciái lényegesen különböznek a dialektusban íródott költészet korábbi hagyományától, azonban a kollektív (elsősorban regionális) identitás-konstrukció továbbra is az egyik legfontosabb szempontnak bizonyult a dialektus irodalmi használata során. A dialektus használatának és a német svájci tájnyelvi irodalomnak a legújabb tendenciáinak áttekintése után végül a kétnyelvű kanton, Wallis német nyelvű részének, Oberwallisnak a tájnyelvi irodalmát vizsgálom. A disszertációmban szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy mennyire tekinthetőek reprezentatívnak az oberwallisi nyelvhasználat és tájnyelvi irodalom jellegzetességei. A kutatás tárgyát az 1980-as évektől Oberwallisban kiadott dialektusban íródott verseskötetek képezik, műfajilag a vizsgálódás kizárólag a líra területére koncentrál. A szerzők kiválasztásánál elsődleges kritériumként az oberwallisi származás mellett a rendszeres publikálási tevékenység szerepelt. A dolgozat Georg Julen, Hannes Taugwalder, Ludwig Imesch és Rolf Hermann dialektusban íródott verseit mutatja be a dialektushasználat tendenciáinak szemszögéből. Az interpretációk módszertanilag nem vállalkoznak szűkebb értelemben vett irodalomtudományi verselemzésekre, az elméleti kérdésfeltevés a dialektushasználat és a kollektiv identitás konstrukciós stratégiáinak viszonyára irányul. Általánosságban megállapítható, hogy napjainkban kerülnünk kell az írásbeliség – szóbeliség szigorú elválasztását az irodalomban is, hiszen ahogyan a mediális diglosszia fogalma a funkcionális diglosszia fogalmával egészült ki, úgy az írásbeli – szóbeli elválasztást felváltotta a másodlagos szóbeliség jelensége. A mai német svájci irodalomban elsősorban a Poetry Slam képviseli a tájnyelvi irodalmat a rap szövegek, a hangoskönyvek és egyéb, néhány dialektusban megjelent antológia illetve prózai mű mellett. Ezek az újfajta irodalmi médiumok ötvözik az írásbeli és a szóbeli kommunikáció jegyeit és a hallhatóság révén adnak esztétikai élményt. A hallhatóság az egyik legfontosabb feltétele a tájnyelvi irodalomnak. Mivel a dialektus írásképe a német svájci olvasó számára is szokatlan, a normától eltérő - azonban regionális identitásuk hangsúlyozása miatt számos befogadó vonzódnak a dialektusban íródott művek iránt is – számukra a tájnyelv hangzása, hallása jelent hétköznapi tapasztalatot. Oberwallis tekintetében a dialektushasználat legfontosabb szerepe az irodalomban az idősebb generációnál a kollektív identitás konstrukciója, az anyanyelvhez tartozás emocionális kifejezése valamint a közös történelmi múlt eseményeinek feldolgozása. A kortárs generáció esetében a dialektus egyfajta nyelvi játékszer, a performance művészet, a nyelv materialitásával történő irodalmi kísérletezés egyik fontos eleme.

The special language status of tetralingual Switzerland is given by diglossia, which means that two, linguistically related language varieties are available for speakers, who use them in contexts defined by the rules of society. In German-speaking Switzerland, one of the language varieties is Standard German (its common name is ’literary’ German, Schriftdeutsch or Hochdeutsch) while the other variety is represented by its regional types (which may even vary from settlement to settlement), the different Swiss German dialects (Schwyzerdütsch). In German-speaking Switzerland, the classic division between dialect and standard, and the terminology of their analysis have developed according to the media in which they are typically used: according to this traditional view, we are concerned with medial diglossia, that is, the dialect is almost exclusively used in speech while the use of the standard is typical in writing. Nowadays, in the age of ’secondary orality’ (Ong) or ’new literacy’ (Androutsopoulos), the classic view of the spoken dialect and the written standard is reconsidered in diglossia research. Although both language varieties continue to have their own scope of use, transitional or mixed forms are more and more common as the classification which has so far exclusively been based on the separability of the media is supplemented by a classification along the axis of proximity and distance (Nähe – Distanz). By now, the concept of medial disglossia has been supplemented with the concept of functional diglossia. Considering the spread of the use of dialects in writing, in my dissertation, I examine the current tendencies in dialect use in German-speaking Switzerland and in literature written in dialects, narrowing the research question to language use and literature written in dialects in the German-speaking Oberwallis region. In the overview of Swiss literature in the German language, I discuss the historical and social background of the dialects as well as the changing reasons for and forms of their use in the different periods. The historical overview reveals that while earlier, the use of dialects in literature depended on the folk character of the works concerned, from the 1960s, dialects primarily gained importance as the literary devices of social criticism. The present tendencies in the use of dialects in literature are substantially different from the former tradition of poetry written in dialects although the collective (primarily regional) identity construction continues to be one of the most important factors in the use of dialects in literature. After giving an overview of the most recent tendencies in dialect use and in the Swiss German literature written in dialects, finally, I investigate the literature written in dialects of the German-speaking part, Oberwallis of the bilingual canton, Wallis. In my dissertation, I seek an answer to the question to what extent the characteristics of language use and literature written in dialects in Oberwallis can be regarded representative. The subjects of research are the volumes of poetry that have been written in dialects in Oberwallis since the 1980s. As regards genres, the investigation exclusively focusses on poetry. In the selection of authors, the primary criteria were that their homeland should be Oberwallis and that they should conduct a regular publication activity. The dissertation investigates Georg Julen’s, Hannes Taugwalder’s, Ludwig Imesch’s and Rolf Hermann’s poems written in dialects from the aspect of dialect use tendencies. Methodologically, the interpretations do not strive to be literary analyses of poetry in the narrow sense: the theoretical research question concerns the relationship between dialect use and collective identity construction strategies. In general, it can be concluded that nowadays, the strict distinction of literacy and orality should be avoided in literature, too, because in the same way as the concept of medial literacy was supplemented with that of functional diglossia, the distinction between literacy and orality was replaced by the phenomenon of secondary orality. In contemporary Swiss German literature, in the first place, Poetry Slam represents literature written in dialects besides rap texts, audiobooks and some other volumes of poetry and prose written in dialects. These new types of literary media combine the features of written and oral communication and provide aesthetic experience through audibility. Audibility is one of the most important preconditions of literature written in dialects. As the written form of the dialects is unusual and deviating from the norm even for the German-speaking Swiss reader (however, several recipients find works written in dialects attractive because they can emphasize their regional identity this way). for them it is the sounding of dialects and hearing them that represent everyday experience. With regard to Oberwallis, for the older generations, the most important role of dialect use in literature is collective identity construction, the emotional expression of the commitment to the mother tongue and the mental processing of the events of the common historical past. For contemporary generations, the dialect is a kind of language game, an important element in performance art and in literary experimenting with the materiality of language.