„És mi adjuk az integráció vezérfonalát...” (Németh Szilvia – Papp Z. Attila) Hogyan segíthetnénk az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű gyerekeken? - tette fel a kérdést hét évvel ezelőtt az akkori iskolavezetés. A válasz: együttneveléssel (integrációval) az esélyegyenlőtlenség kompenzálására. Dolgozatomban kisvárosi iskolánk nem mindig zökkenőmentes “sikertörténetét” mutatom be. Azt az utat, amin végigmentünk az esélyegyenlőtlenségből az esélyegyenlőség felé az Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR) segítségével, -a program iránt elkötelezett vezetéssel, hiteles, empatikus, a tanuló személyiségét elfogadó tanárokkal, eleinte kételkedő, de azóta már elfogadó, partner szülőkkel, no és a főszereplő gyerekekkel. Maximálisan kihasználtuk az IPR anyagi forrásait, a folyamat során. Az eredményt - és olykor a kudarcokat is – a szülőket és a pedagógusokat megkereső kérdőíves felmérések, Swot analízis, személyes vélemények, és a táblázatokba foglalt – a hátrányos helyzetű tanulókkal elért - eredmények támasztják alá. Én is feltérképeztem - a vélemények birtokában – az erősségeinket, gyengeségeinket, a lehetőségeinket és a veszélyeket. A lehetőségek kijelölik számunkra a fejlődés, a továbblépés útját. Hipotézisem bizonyítást nyert: az IPR jól működik a mindennapokban, szellemisége beköltözött az intézmény falai közé, és minden nehézség ellenére, egységes akarattal szeretnénk tovább működtetni iskolánkban. Ehhez a humán erőforrás adott, most már csak a törvényi- és a pályázati támogatás kell hosszú távon.