Napjainkban a fogyatékossággal élő gyermekek nevelése és oktatása már nem kizárólag a gyógypedagógia feladatköre. A pedagógusoknak új szakmai kihívásokkal kell szembenéznie, melyek nem csak módszertani megújulást igényelnek, hanem pozitívabb és nyitottabb szemléletet is. A pedagógus a nevelés során referenciaszemély, attitűdje meghatározó az együttnevelés sikerességében, elfogadó hozzáállása az inkluzív nevelés sikerességének feltétele. A korábbi kutatások szerint azonban a pozitív attitűd gyakran hiányzik, általában azért, mert a pedagógus nem érzi kompetensnek magát az együttnevelésre. Kutatásunk célja annak megállapítása volt, hogy a debreceni pedagógushallgatók hogyan viszonyulnak az inkluzív neveléshez, illetve, hogy képzésük során hozzájutnak-e azokhoz az ismeretekhez, amelyek felkészültté teszik őket a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére és gondozására. Kutatásunkban kérdőíves módszerrel vizsgáltuk a hallgatók elméleti ismereteit és gyakorlati tapasztalatait, attitűdjük felméréséhez az Attitudes Towards Disabled Persons (ATDP) skálát alkalmaztuk. Eredményeink rávilágítanak a képzés elsődleges szerepére a hallgatók attitűdjének formálódásában, illetve feltárnak olyan módszertani hiányosságokat, melyek akadályozzák az inkluzív nevelés iránti nyitottságot. A vizsgált hallgatók attitűdje enyhén negatív, kivételt ez alól csak az a néhány fő jelent, akiknek közvetlen családtagjai között találunk fogyatékossággal élő személyt. Ezen attitűd megváltoztatásához több személyes tapasztalatra lenne szükség, mely megnyithatná az utat egy méltányosabb pedagógiai rendszer felé.