A nem kissejtes tüdő adenocarcinomák heterogén morfológiai csoportot alkotnak, az egyes morfológiai struktúrák (acinaris, papilláris, micropapilláris, solid, lepidikus) a daganaton belül keveredhetnek. Ennek jelentősége a tumor progresszióban még nem tisztázott. Egyes morfológiai egységek jelenlétéhez (pl.: micropapilláris, solid mintázat) rosszabb prognózis kapcsolható. A KRAS mutáció gyakori, heterogén, számos szubtípust mutató génhibásodás, mely számos szerv adenocarcinomájában előfordul, a tüdő adenocarcinomák közel harmadában van jelen. A KRAS mutáció hatására számos onkogén jelátviteli út aktiválódik, mely a tumorsejtek korlátlan növekedéséhez vezet. Irodalmi adatok szerint a KRAS vezérelte jelátviteli utak befolyásolhatják a daganat és a szervezet közötti immunreakciókat is. Az NLRP3 inflammaszóma komplex szerkezetű fehérje, amely az öröklött immunválasz egyik fontos szereplője. A sejtet ért külső és belső hatások (baktériumok, vírusok, vegyi anyagok, oxidációs termékek) receptorokon keresztül aktiválják az NLRP3 inflammaszómát, amely fontos reakcióplatformja különböző effektor gyulladásos citokinek (IL-1β) aktivált formájának előállításának és a sejtek környezetébe juttatásának. NLRP3 kontroláltalan aktiválódása fokozza a gyulladásos citokinek termelését, amelyek elősegíthetik a rákos sejtek túlélését és terjedését. A tüdői adenocarcinomakban a KRAS jelátviteli utak és az NLRP3 aktiválódása egyes pontokon találkozik, ezek szerepe azonban nem tisztázott. Vizsgálatainkban arra kerestük a választ, hogy a adenocarcinomak morfológiai heterogenitása kapcsolatban van-e a KRAS mutációt hordozó tumorsejtek mennyiségével és a KRAS szubtípusok megjelenésével, illetve eloszlásával. Vizsgáltuk továbbá, hogy a morfológiai és mutációs mintázat kapcsolatba hozható-e az NLRP3 mennyiségével, illetve a daganat viselkedésével? A kutatásba ismert KRAS mutáns tüdői adenocarcinomakat vontunk be. A korábban igazolt KRAS mutáns adenocarcinomás esetek FFP blokkjaiból TMA-t készítettem. Ezek segítségével feltérképeztük a mintákon belüli morfológiai összetevőket, illetve a KRAS szubtípusok eloszlását, illetve immuhisztokémiai reagenssel vizsgáltam az egyes tumorokban az NLRP3 expressziót és annak mértékét. Az immunhisztokémiai reakciókat két egymástól független patológus szakorvos elemezte, az eredményeket 95%-os egyezés esetén fogadták el. Az analízis az immunrekció (NLRP3) intenzitásának meghatározásán alapult. Az intenzitást H-score szerint értékeltük (gyenge, közepes és magas). A kapott eredményeket statisztikai elemzésnek vetettem alá. Vizsgálati eredményeink szerint a daganatokban az acinaris mintázat volt a leggyakoribb, ezt követte a solid és lepidikus mintázat. Heterogenitás csak a minták harmadában mutatkozott, jellemzően két komponenst tartalmazva. Esetleges kapcsolat a KRAS mutáció szubtípusa és a morfológiai differenciáltság, illetve a heterogenitás közt nem volt kimutatható. A két leggyakoribb KRAS szubtípus a G12C és a G12V volt, ami uralta a daganatot minden morfológiai egységében. Az NLRP3 termelődése minden morfológiai típusra jellemző volt, azonban a solid mintázat esetén volt a szintje szignifikánsan magasabb mértékű. A KRAS mutáció jelenléte, valamint mennyisége és az inflammaszóma aktiváció mértéke közt nem mutatkozott kapcsolat. A vizsgálat konklúziója, hogy a KRAS mutáció jelenléte függetlenül a mutációt hordozó sejtek mennyiségétől önmagában meghatározza a daganat viselkedését, de ugyanakkor nem befolyásolja az inflammaszóma (NLRP3) termelődést. Úgy tűnik, hogy a tumorsejtek NLRP3 expressziója a daganat dedifferenciációjával (differenciálatlan morfológiai mintázat) hozható összefüggésbe. Az alacsonyabb differenciáltsági fokkal rendelkező tumor magasabb inflammaszóma termelést vált ki, ami a tumor számára előnyösebben befolyásolja környezete immunválaszát.