Az állami gondozott és a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtése intézményvezetői megközelítésben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A nemzeti köznevelésről szóló törvény elsődleges célja „a társadalmi leszakadás megakadályozása”. Dolgozatomban ennek a kiemelt célnak egyfajta megoldását kívánom bemutatni, a kisgyerekkori nevelés színterén, az óvodában. Szakdolgozatom témája: Az állami gondozott és a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtése intézményvezetői megközelítésben. Dolgozatom két szálon fut: - A gyermekvédelem és az integráció, melyeknek rövid történeti áttekintése, törvényi háttere után, saját óvodánk működésében részletezem. Dolgozatom első részében a felhasznált irodalom alapján felvázolom a gyermekvédelem, a hátrányos helyzet, a védelembe vétel, az állami gondozottság, az esélyegyenlőség, az esélyteremtés fogalmát, beazonosítását, összetettségét, mint megoldásra váró feladatot. Dolgozatom második részében saját óvodám esélyteremtő munkáját mutatom be, illetve azt is bemutatom, milyen szerepe van az intézményvezetőnek e munka eredményessége tekintetében.

Leírás
Kulcsszavak
hátrányos helyzetű, nevelőszülők, esélyteremtés
Forrás