A pajzsmirigy működészavarai a legelterjedtebb kórállapotok közé sorolhatók, prevalenciájuk mintegy 7 %. Kialakulásukat elsőként általában a szérum TSH-szint eltérése jelzi, megelőzve a T4 szintjének változását, ezáltal a funkciózavar legmegbízhatóbb indikátorának tekinthető. A hypothalamus-hypophysis-pajzsmirigy tengely jelentős komplex fiziológiai átalakuláson megy keresztül az öregedés folyamán. A közvetlen életkorfüggő változásokat azonban fontos elkülöníteni azoktól, melyeket az egyidejű pajzsmirigybetegségek vagy más megbetegedések, illetve egyéb fiziológiai vagy patofiziológiai állapotok okoznak, melyek incidenciája emelkedik a korral. Először az Egyesült Államok népességéből származó reprezentatív mintán végzett TSH, T4 és pajzsmirigyellenes antitestek részletes elemzése mutatott drámai és progresszív emelkedést a 4,5 mIU/l értéket meghaladó TSH-szint előfordulásában az életkor előrehaladtával, mely megfigyelés felvetette annak lehetőségét, hogy a TSH korfüggő marker volta szükségessé teheti életkorspecifikus referenciatartományok bevezetését a populációk pajzsmirigyfunkciójának vizsgálata során. Munkánk során arra törekedtünk, hogy az egyes külföldi tanulmányokban tapasztalt szignifikáns összefüggést az egyének életkora és szérum TSH-koncentrációja között egy hazai, egészséges populáción megvizsgáljuk. A vizsgálat keretein belül 215, belgyógyászati jellegű szűrővizsgálatra érkező személy (124 férfi és 91 nő) adatait dolgoztuk fel az informatikai rendszerből (MedSol), akiknek kórelőzményében pajzsmirigybetegség vagy pajzsmirigyre ható gyógyszerek szedése nem szerepelt. Az adatok statisztikai elemzése során az életkor és a szérum TSH-szintjének változása között nem sikerült szignifikáns korrelációt kimutatni az 1 mIU/l alatti TSH-értékkel rendelkező egyének - akiknél korukra való tekintettel pajzsmirigybetegség megléte volt valószínűsíthető - vizsgálatból történő kizárása után sem. A sikertelenség okaként említhető egyrészt a vizsgált populáció alacsony mintaszáma, miközben a külföldi study-k nagyobb mintaszámú, valamint földrajzi és etnikai eloszlást is reprezentáló populációt vettek alapul. Egy másik ok lehet, hogy munkánk során eltérő életkorú emberek TSH-szintjeit vetettük össze életkoruk függvényében egy adott időpontban, nem pedig a vizsgált alanyok TSH-koncentrációjának időbeli alakulását követtük nyomon, ezáltal az egyes egyének közötti, nem pedig egy egyénen belüli korfüggő változások kerültek előtérbe. Mindemellett a külföldi tanulmányokat megfelelő jódellátottságú területeken végezték, melyből következően azokban a populációkban az autoimmun pajzsmirigybetegségek előfordulása valószínűbb, míg Magyarország enyhén jódhiányos területnek számít, ami inkább pajzsmirigy autonómia kialakulásának kedvez, ezáltal az eredmények torzulhattak. A külföldi tanulmányok által végzett vizsgálatok jelentősége abban áll, hogy egyöntetűen egy életkorspecifikus TSH referenciatartomány bevezetésének lehetőségét vetik fel, mely által elkerülhetővé válhat az idősebb egyének esetében a szubklinikus hypothyreosis téves diagnózisának felállítása, valamint a felesleges levothyroxin kezelés indítása, mely esetleg egészségkárosító következményekkel is járhat.