Az értekezés az érzelmek történetének módszertanából kiindulva a Nápolyi Királyság közösségeinek tapasztalatait vizsgálja az 1343 és 1350 közötti időszakban, elsősorban Domenico di Gravina krónikáján keresztül, mely a kortárs krónikák és próféciák szélesebb kontextusának elemzésével egészül ki. Domenico krónikája a gravinai és az apuliai közösségek érzelmeinek vizsgálatát, a profetikus művek a bosszúállás és a bűnök nagyobb, kozmológiai modellbe illeszkedő elemzését teszik lehetővé. A magyar és itáliai miliőben készült krónikák hozzájárulnak annak több nézőpontból történő vizsgálatához, hogy az érzelmek, az erények és a bűnök milyen szerepet töltöttek be a társadalmi kapcsolatokban. Domenico elsősorban a gravinai városi eseményekről ad részletes leírást, elbeszélése a városról szinte in medias res kezdettel indul, a városon belüli frakcióharcok ismertetésével. Domenico is aktív résztvevője volt az összetűzéseknek a magyar frakció tagjaként, és ebből a szempontból mutatja be a másik frakció ellenük elkövetett árulásait, a városon belüli megosztottságot, és a városon kívüli csoportok befolyását a gravinaiak mindennapi életére. A magyar frakció az Anjouk dinasztikus háborújában (1347-1350) a magyar Anjoukat támogatta, tőlük várva segítséget a nápolyi udvar által támogatott gravinai durazzói-nápolyi frakció elleni városi küzdelemben, melyben végül alulmaradtak. Kényszerű száműzetésük idején (1349-1350) is a magyarokkal működtek együtt. Az értekezés elsősorban Domenico krónikáján keresztül tárja fel, hogyan élte meg a magyar frakció ezt a háborúval terhelt időszakot; hogyan tekintettek az uralkodókra, azok erényeire és bűneire; társaikra vagy ellenfeleikre; hogyan néztek szembe saját bűneikkel és szégyenükkel; mit jelentett számukra a családtagok elválása; milyen célt szolgáltak a kegyetlenség, irgalom vagy az alázatosság példái. Az értekezésben azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a forrásszövegekben szereplő érzelmek kifejezési módjait, továbbá azok mások előtt történő megnyilvánulásai mögötti célokat meghatározzam. Domenico di Gravina krónikáját kiegészítik a firenzei krónika, Giovanni és Matteo Villani krónikái, a magyar udvari miliőből Küküllei János, Névtelen Minorita és a Képes Krónika, valamint oklevelek narratiói. Az uralkodói erények és passiones témájához Aegidius Romanus De Regiminum principuma járul hozzá. Az egyes kérdések vizsgálata érdekében többek között Cicero, Seneca, Cassiodorus, Szent Ágoston, Fulgentius Ruspensis, Aquinói Szent Tamás, Matthew Paris, Ordericus Vitalis, Fransesc Eiximenis műveire is támaszkodom. A profetikus művek közül Gentile da Foligno kommentárját, illetve Jean de Roquetaillade műveit vonom be. A gravinai közösségek vizsgálata, és különösen a krónikák elemzése a jelen értekezés révén az érzelmek történetét illetően egy még kevésbé követett kutatási irányához tartozik. A közösségen belüli kötelékek, különösen az amicitia, illetve annak a magyarokkal kialakított változata, valamint a városi gyűlések és a kiáltozások a krónika legértékesebb részei, melyek lehetővé tették nemcsak az érzelmi gyakorlatok elméletének, hanem háromféle érzelmi kötelékre vonatkozó elmélet (emotional bonding, emotional communities, collective emotions) hasznosítását, illetve az azokhoz való hozzájárulást is. / This dissertation, drawing on the methodology of the history of emotions, investigates the experiences of communities in the Kingdom of Naples between 1343 and 1350, primarily through the chronicle of Domenico di Gravina, complemented by an analysis of contemporary chronicles and prophecies. Domenico’s chronicle makes possible the study of the emotions of the Gravinian and Apulian communities, while prophetic works allow for an examination of vengeance and sin within a larger cosmological framework. Chronicles produced in both the Hungarian and Italian milieus contribute to a multifaceted exploration of the ways in which emotions, virtues, and vices shaped social relations. Domenico provides above all a detailed description of the events in Gravina. His narrative begins almost in medias res with an account of the factional conflicts within the town. He himself was an active participant in these clashes as a member of the Hungarian faction, and from this perspective he depicts the betrayals committed by the rival faction, the divisions within the city, and the influence of external groups on the everyday life of the Gravinians. In the dynastic war of the Angevins (1347-1350), the Hungarian faction supported the Hungarian Angevins, seeking their aid in the urban struggle against the Neapolitan faction of Gravina, backed by the Neapolitan court, in which they were ultimately defeated. During their forced exile (1349-1350) they continued to cooperate with the Hungarians. The dissertation examines above all, through Domenico’s chronicle, how the Hungarian faction experienced this war-torn period: how they viewed rulers, their virtues and vices; how they regarded companions and adversaries; how they confronted their own sins and shame; what the separation from family members meant to them; and what purposes were served by examples of cruelty, mercy, or humility. The aim of the dissertation is to identify the modes of emotional expression present in the sources and the purposes underlying their manifestation before others. Domenico di Gravina’s chronicle is complemented by the Florentine chronicle, the works of Giovanni and Matteo Villani, and, from the Hungarian courtly milieu, the writings of John of Küküllő, the Anonymous Minorite, and the Hungarian Illuminated Chronicle, together with the narrationes of royal charters. To the theme of royal virtues and passiones I also draw on Giles of Rome’s De regimine principum. For the investigation of questions I rely, among others, on the works of Cicero, Seneca, Cassiodorus, Augustine, Fulgentius of Ruspe, Thomas Aquinas, Matthew Paris, Orderic Vitalis, and Francesc Eiximenis. Among prophetic works I incorporate the commentary of Gentile da Foligno and the writings of Jean de Roquetaillade. The study of the Gravinian communities, and especially the analysis of chronicles carried out in this dissertation, belongs to a still less explored direction in the history of emotions. The bonds within the community - especially amicitia and its variant developed with the Hungarians

• as well as the assemblies and shouts of the townspeople, constitute the most valuable parts of the chronicle. These have made it possible not only to employ the theory of emotional practices, but also to apply and contribute to three approaches to emotional bonds: emotional bonding, emotional communities, and collective emotions.