A rezisztens keményítőt az emésztőenzimek nem képesek bontani, így a vékonybélen tovább haladva a vastagbélben fermentálódik a bél baktériumai által, számukra ezzel tápanyagot szolgáltatva és az egészségünket javítva. Kutatásom a hétköznapokban mindenki számára hozzáférhető élelmiszerek (burgonya, rizs és főzőbanán) emészthető szénhidráttartalmára, annak a konyhatechnikák hatására bekövetkezett változására, a rezisztens keményítőtartalmuk emésztést gátló hatásának vizsgálatára is kitért. Hipotézisem, hogy a tárolás hőmérséklete és időtartama növelheti a rezisztens keményítő mennyiségét, így az enzimek által lebontható keményítő és a redukáló cukrok mennyisége csökkenhet. A laborvizsgálat alapját a Schoorl-féle módszer képezte, mely a szénhidrátok mennyiségi meghatározására alkalmas. A kutatásom végére arra a következtetésre jutottam, hogy a hipotézisem helytálló volt, mert ezen konyhatechnológiai műveleteken átesett élelmiszerek rezisztens keményítőtartalma nagy valószínűséggel valóban magasabb volt hűtés és tárolás hatására, hisz a beállított kísérletünkben a hűtőben tárolt ételeknél az amiláz enzim, az esetek többségében, ugyanannyi idő alatt kisebb százalékban tudta bontani a keményítőt, mint a friss mintákban. Az alacsony hőmérsékleten történő tárolás a keményítő retrogradációját, ezáltal emészthetetlenségét okozza.