Az agyi mikrocirkuláció és az arteria carotis communis intima‑media vastagság (IMT) változása diabetesben és obesitasban öt éves követés során

Abstract

Bevezetés: Obesitasban és 2-es típusú diabetes mellitusban (2TDM) fokozott az atherosclerosis és a mikrokeringés károsodásának kockázata. A korai artériás károsodás nemzetközileg elfogadott markere az arteria carotis intima – media vastagság (cIMT), mely diabetesben és obesitasban nagyobb az egészséges egyénekhez képest. Az agyi mikrokeringés diabetesben és obesitasban csökkent, a kiserek funkcionális állapotának vizsgálatára a légzésvisszatartásos teszt alkalmas.

Célkitűzés: Tanulmányunk célja a korai érkárosodás és az agyi mikrocirkuláció változásának vizsgálata, valamint a változás laboratóriumi és genetikai markerekkel való összefüggésének tanulmányozása volt obesitasban és 2TDM-ban öt éves követés során.

Anyagok és módszerek: Obesitasban és 2TDM-ban szenvedő betegeket (31, ill. 37 fő) vontunk be a vizsgálatba, akik esetében öt évvel korábban egy tudományos vizsgálat keretében cIMT méréseket és mikrocirkuláció meghatározásokat végeztünk. Az IMT-t B-módú ultrahanggal mértük, az agyi mikrokeringés jellemzésére pedig légzés visszatartásos indexet alkalmaztunk (BHI - breath holding index). Kiterjedt laboratóriumi vizsgálatokat (HbA1c, lipidek, C-peptid, inzulin, stb.) és a keringés szempontjából fontos genetikai tényezőket (PON, haptoglobin, myeloproxidáz, stb.) vizsgáltunk és értékeltük hatásukat az öt év alatt bekövetkezett változásokra.

Eredmények: Az IMT mindkét csoportban progressziót mutatott, amely a diabetes csoportban volt kifejezettebb, a két csoport között azonban szignifikáns különbség nem volt. A cIMT változás szignifikánsan összefüggött az interleukin-1β-val (p< 0,05). A BHI egyes esetekben növekedett, többnyire azonban csökkent, mely az obesitas csoportban volt kifejezettebb, a két csoport között szignifikáns különbség nem volt igazolható. A BHI változása szignifikáns negatív összefüggést mutatott a C-peptid- és inzulinszintekkel, valamint pozitív korrelációt a PON enzimaktivitással (p<0,05 minden esetben), illetve a BHI változás a PON_192 Arg/Arg polimorfizmus mellett volt a legkedvezőbb (p<0,05).

Következtetések: Mind az IMT, mind a BHI mindkét vizsgálati csoportban progressziót mutatott, diabetesben az IMT, obesitasban pedig a BHI progressziója volt kifejezettebb. Az IMT változását az interleukin-1β, a BHI-t pedig a C-peptid- és inzulinszintek, valamint a PON polimorfizmus és aktivitás befolyásolták szignifikánsan.