Az acromegalia egy ritka endokrinológiai betegség, aminek a hátterében legtöbb esetben egy GH-termelő hypophysis adenoma áll. Jellegzetes tünetei évek alatt alakulnak ki, de kezelés nélkül a betegek várható élettartama jóval rövidebb, mint az egészséges átlagpopulációé. Diplomamunkámban a korszerű gyógyszeres kezelési lehetőségeket – és a kutatás alatt álló jövő gyógyszereit vettem sorra. A legújabb 2018-as Consensus ajánlását figyelembe véve nagy változások történtek az acromegalia kezelési protokolljában. A primer terápiás eljárást még mindig a műtét és a daganat eltávolítása jelenti az arra alkalmas betegekben, majd első vonalbeli kezelésként az első generációs szomatosztatin receptor ligandokat, az octreotid LAR-t és a lanreotid Autogelt alkalmazzuk, havi egyszeri injekciós formában. Ha ezekkel nem a készítményekkel nem értünk el megfelelő biokémiai kontrollt emelnünk kell a havi dózisokon vagy gyakrabban kell alkalmaznunk őket, de ha így sem megfelelő a várt eredmény akkor áttérünk a második generációs szerre a pasireotid LAR-ra, ami ugyanúgy havi egyszeri injekciót jelent a betegnek, bár e mellett a készítmény mellett igen csak figyelemmel kell kísérni a beteg cukor-anagycsere háztartását és ez a kezelés felfüggesztésével járhat. Enyhe betegség esetén szóba jöhetnek még a dopamin agonisták, a bromocriptin, a quinagolid és a cabergolin bár ezen gyógyszerek hatása nem kielégítő az acromegalia kezelésében. A növekedési receptor antagonista pegvisomant megjelenése kiszorítani látszott az eddigi gyógyszereket a piacról, de a tumorméretre gyakorolt kedvezőtlen hatása, illetve az, hogy a betegeknek naponta kell szúrniuk magukat nem a legmegfelelőbbek a betegadherencia szempontjából, habár biokémiailag eddig ezzel a szerrel lehetett a legmegfelelőbb eredményeket elérni, második vonalbeli szerként szerepel az ajánlásban. Harmadvonalban, ha a gyógyszeres kezelés nem hatásos hozzányúlhatunk még a reoperatio és az SRS nyújtotta kezeléshez is. A legújabb gyógyszerfejlesztések főleg arra irányulnak, hogy az injekciós készítményeket felváltsák. Összességében elmondható, hogy a műtéti terápia után az SRL-ek és a pegvisomant nyújtják főként a gyógyszeres terápiát, a folyamatban lévő gyógyszerfejlesztések ígéretesnek mutatkoznak.