Az emberi jogok elismerése csak a XX. század második felében történt meg. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1953. szeptember 3-án lépett hatályba. A harmadik, korlátozható jogok kategóriájába tartozik a személyes szabadság vélelme (5. cikk). Az egyezmény 5. cikkelye így szól: -Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve például, ha bíróság által törvényesen el van ítélve, kötelezettség teljesítésének biztosítása céljából történő letartóztatáskor, bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák. -Minden letartóztatott személyt haladéktalanul az általa értett nyelven tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról. -A letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy ésszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. -Mindenkinek joga van kártalanításra, és a szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.
-A szabadsághoz és biztonsághoz való jog megfogalmazása nemcsak kimerítő felsorolását adja a szabadságtól megfosztás megengedhető okainak, hanem összekapcsolja az eljárási jogokkal, hogy biztosítsa a rövid határidőn belüli és hatékony bírói határozathozatalt a letartóztatás jogszerűsége kérdésében.