A tanú a büntetőeljárás fontos szereplője, aki szerepét nem választja. Nélküle az igazságszolgáltatás megbénulhat, ezért az igazságszolgáltatás szereplőinek alapvető érdeke, hogy a tanút együttérzéssel, empátiával kezeljék, és e kényszerű szerep betöltését számára megkönnyítsék. A tanúkat a nyomozás során felkutatják, meghallgatják, illetve szükség esetén szembesítik más tanúkkal és/vagy a terhelttel. A tanú a büntetőeljárás alatt mindvégig köteles a hatóság rendelkezésére állni. A tanúnak az a feladata, hogy közölje a hatósággal az általa észlelteket, ezáltal hozzájárulni a bizonyítás sikeréhez. Fontos továbbá a tanúvallomás-tétel során annak biztosítása, hogy a tanú befolyásmentesen tehessen vallomást, amelynek biztosítása a hatóság feladata, aki megfelelő kérdezési mód alkalmazása által eljuthat a valóságnak megfelelő tényálláshoz. A befolyásmentes tanúvallomás-tétel biztosításán túlmenően szükséges a tanúvallomás hiteltérdemlőségének vizsgálata is, amelyre sor kerülhet szemle, bizonyítási kísérlet alapján, vagy szükség esetén műszeres vallomásellenőrzés útján is. A bíróságnak ki kell szűrni azokat a tanúkat, akik ugyan a hamis tanúzás törvényi tényállását még nem valósították meg, de elfogultak, továbbá minél több hasonló tartalmú vallomás beszerzésére is szükség van. A tisztességes eljárás elve pedig azt követeli meg, hogy a bizonyítás jogszerűen beszerzett bizonyítékok alapján történjen, ezt hivatottak biztosítani a tanúvallomás kapcsán felmerülő speciális bizonyítási tilalmak, amelyek meghatározzák azon esetköröket, amelyek fennforgása esetén a tanúvallomást nem lehet bizonyítási eszközként figyelembe venni a büntetőeljárásban. Ezen túl pedig az új Be. a büntetőeljárás következetessége és tekintélyének biztosítása érdekében a mentességi joggal rendelkező tanúk esetében kizárja annak a lehetőségét, hogy a tanúk a korábbi vallomásukkal rendelkezhessenek, ily módon nem áll jogában a tanúknak a korábbi vallomásuk semmissé tétele.