A tanulásban akadályozott és a hátrányos helyzetű tanulók szókincsének vizsgálata
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A szakdolgozat célja, hogy felmérje és összehasonlítsa a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű és a tanulásban akadályozott tanulók szókincsét, főként a szleng kifejezéseknek az ismeretét és a használatát. A vizsgálatokhoz saját módszert dolgoztunk ki, ami összehasonlíthatóvá teszi a különböző szociokulturális háttérrel rendelkező tanulóknak a szleng kifejezésekkel kapcsolatos ismereteit, a szépirodalmi kifejezések értelmezését és a tantárgyak azonosítását. Személyes találkozás keretében a tanulóknak 25 szleng kifejezésről kellett nyilatkozni, hogy ismerik és használják-e azokat, majd 5 szépirodalomból vett kifejezést kellett értelmezniük, és 5 mondat alapján kellett megállapítaniuk, hogy melyik tantárgyhoz kapcsolódnak. A kidolgozott módszert 4 különböző általános iskola összesen 60 tanulójának vizsgálatához alkalmaztuk, akik közül 20 fő tipikus fejlődésmenetű, 20 fő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, 20 fő pedig tanulásban akadályozott volt. A vizsgálat eredményei és a kidolgozott módszer hozzájárul a tipikus fejlődésmenettől eltérő tanulókkal foglalkozó szakemberek munkájához azzal, hogy a szleng ismeretét eszközként használva jól felméri a nyelvi szocializációs hiányosságokat, ami segíti a megfelelő intézkedések meghozását, az iskolai szocializációs folyamatok sikerességének támogatását és a tanulók fejlődését.