Az iskolában való teljesítés minden diáknak mást és mást jelent, más okoz örömet és más jelent kihívást, nehézséget. Ahhoz, hogy jól vegyék az akadályokat, nagy szükségük van a pedagógusok és a szüleik segítségére, támogatására. Halmozottan igaz ez azokra a gyerekekre, akik figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavarban szenvednek. Egy olyan hátránnyal indulnak, amelyről nem tehetnek. Ennek a zavarnak a tünetei nemcsak az egyénre magára vannak hatással, hanem a környezetükre is. A pedagógusokra, a társaira, szülőkre. Ahhoz, hogy a figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavaros diák meg tudjon birkózni ezzel a kihívással, támogatásra van szüksége. Ezért nem mindegy, hogy milyen a kapcsolata a tanáraival, és a részükről mit tapasztal. Ideális esetben azt, hogy tudnak együtt dolgozni, működni, élhető légkört létrehozni, amelyben a gyermek nem egy hátráltató tényező, hanem az osztálya vagy a csoportja értékes tagja. Sokszor nem ez a helyzet, néha nem is tudják, hogy mivel jár együtt ez a zavar. Így az segítséget jelenthet, ha a pedagógus tudja is, hogy mi zajlik le a gyerekben, vagy miért cselekszik úgy, ahogy. Ez befolyásoló tényező lehet a kapcsolatukat tekintve. A kutatásom erről szól, hogy a pedagógus tudása a figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavarról hogyan függ össze a pedagógus és a gyerek kapcsolatával. Továbbá a szülő bevonódása hogyan hat erre a pedagógus-diák kapcsolatra, hiszen a szülő is egy fontos tényező ebben a kérdésben. Aktívan részt vesz az iskolai helyzeteket tekintve, vagy nem. Milyen lépéseket tesz a pedagógus, hogy megpróbálja bevonni a szülőt a folyamatokba. A kutatásom során pedagógusokat kérdeztem ezekről a témákról.