Társadalmunkban a leginkább felháborodást kiváltó erőszakforma, amikor gyermekkel szemben történik bántalmazás. A bántalmazott gyermekek közül a legtöbben életük során nem csupán egy alkalommal szenvednek el bántalmazást, és sokszor ismétlődések tapasztalhatók. Minél gyakoribbak a gyermeket ért bántalmazások, annál nagyobb eséllyel szenved pszichés sérüléseket a gyermek. A bántalmazás előre meg nem mondható károkat okozhat a gyermekekben. A fizikai bántalmazások nyomai idővel gyógyulhatnak, akár el is tűnhetnek, azonban a lelki sérülések/sebek vagy nagyon sokára vagy sohasem gyógyulhatnak be. Az ember későbbi életére, szerepvállalására is hatással lehet a gyermekkorban átélt bántalmazás. A gyermekkori bántalmazásos tapasztalatok ugyanis vezethetnek a gyermekkori minta követéséhez vagy másrészről lehetnek pont ellentétes hatásúak és vezethetnek a bántalmazó nevelési attitűd elutasításához. Az egyik célkitűzésem a vizsgálat során, hogy megvizsgáljam a gyermekkori bántalmazás hatását a szülői nevelési attitűdre. Milyen szülők lesznek azok, akik bántalmazást éltek át gyermekkorukban? Vállalnak-e egyáltalán gyermeket vagy esetleg a bántalmazás hatására elutasítják a gyerekvállalást? Ha vállalnak gyermeket, akkor milyen szülői nevelői attitűd jellemzi őket a saját gyermekükkel való kapcsolatukban.