A Parkinson-kór az időseket nagy számban érintő, krónikus neurodegeneratív betegség, mely a világon az idegrendszeri kórképek közül második helyen foglal helyet. Epidemiológiai szempontból az egyre inkább öregedő társadalmunkban előfordulási gyakorisága várhatóan tovább fog nőni. A halálozási adatok az elmúlt években is meredeken emelkedett, habár a betegségben eltöltött évek száma is több lett a fejlettebb diagnosztikai lehetőségek és a jelenlegi konzervatív terápia mellett. Sajnos jelenleg még nincsen gyógymód a Parkinson-kórra, így minden létező terápiás megközelítés a tünetek enyhítésére és az életminőség javítására, meghosszabbítására összpontosít. Történelmi szempontból az utóbbi 100 évben jelentős fejlődés övezi a Parkinson-kór diagnosztikáját, mely a betegség pontos lokalizációjának megismerésétől, az ott ható gyógyszerek fejlesztésével, a betegség által keletkezett Lewy testek genetikáját, illetve a vele kapcsolatos gének azonosításával teljesedett ki. Patofiziológiáját tekintve a Lewy testekben lévő intracelluláris aggregátumok azok, melyek akár évtizedekkel hamarabb is képesek jelezni a betegség meglétét. Emellett kiemelt szerepe van a környezeti hatásoknak, a stressznek is a kialakulásban. A betegség előrehaladott állapotában a szubsztancia nigra állományának jelentős vesztesége látható. A másik kihívást a differenciáldiagnosztika jelenti, mivel tüneteit tekintve sok más neurodegeneratív betegséget utánozhat, emellett a gyógyszerindukált esetek elkülönítése is elengedhetetlen. Ezekhez kiemelt fontosságú az alapos anamnézis felvétele, illetve a páciens fizikális vizsgálata. A klinikumban a nem motoros tünetek már évekkel előre jelezhetik a betegség prognózisát, mely a motoros tünetekkel kiegészülve megerősítheti a diagnózist. A nem motoros tünetek pszichiátriai vonatkozását tekintve érdemes konzultációt kérni pszichiátertől a motoros tünetek kifejlődése előtt. A terápiában a dopamin pótlás, azaz a levodopa adja a kezelés alapját. A hatását célszerű különböző enzim gátlókkal potencírozni, DOPA-dekarboxilázzal és/vagy COMT-gátlókkal. Az előbbire kitűnő példa a karbidopa és benszerazid, utóbbira entakapon, tolkapon vegyületek. Ezek együtt növelik a biohasznosulását a levodopának, tehát magasabb koncentrációt tudunk elérni a vérben. A mellékhatások miatt célszerű a terápia elején kisebb dózisokkal indítani, fokozatosan növelve beállítani a kívánt célértéket. Másik támadáspont lehet a dopamin receptorokon ható agonista adása is, például a szelegilin, mely levodopával kiegészítve egymás hatását növeli. Itt érdemes megemlíteni, hogy tartós használatával hasonló mellékhatásprofillal rendelkezik, mint a levodopa, amelyben az aluszékonyság, ortostatikus hipotónia és hallucinációk jellemzőek. A ropinirol MAO-B gátlással sikeresen emeli a dopamin szintet, de emellett a nem motoros tünetek kezelésénél is hatékonyabb tud lenni a metabolizmus közös útvonalát érintve. Kiemelt fontossággal bír a megfelelő diéta alkalmazása, mivel tiramin tartalmú élelmiszerek fogyasztása hipertóniás krízishez vezethet. Az antikolinerg szerek közül a trifenilhexidin az, ami ismeretlen mechanizmus útján a paraszimpatikus idegrendszerre hat. Az extrapiramidális mellékhatásokat hatásosan szünteti meg, így első generációs antipszichotikum szedése mellette is ajánlott. Antivirális készítményeknél az amantadin bizonyult hatásosnak, melyet a 2000-es években influenza A ellen alkalmazták, később a rezisztencia kialakulása miatt használatát megszüntették. Hatását tekintve gyenge NMDA-receptor agonista, emellett a dopamin felszabadulását serkenti, visszavételét csökkenti. Levodopával együtt adása hatékonyabbá teszi. Mellékhatásprofilja hasonló a fentebb tárgyalt készítményeknél, de gyakoribbak az allergiás reakciók. A klinikai vizsgálatokban alkalmazott terápiák közül monoklonális antitestekkel, vakcinákkal, őssejtekkel, génterápiás eljárásokkal próbálkoztak. Az α-szinuklein aggregáció ellen alkalmazott ambroxol ígéretesnek tűnik, így később a jövőben sikeresen alkalmazni lehet. A sejt alapú terápia kapcsán olyan anyagokat juttatunk a központi idegrendszerbe, mely a gyulladásos folyamatokat csökkenti, így a betegség progresszióját lassíthatja. A génterápiás eljárások alkalmazásánál vírusvektorokat juttatnak be a dopamint termelő neuronokba, illetve a glükocerebrozidáz szintjének szabályozása is kiváló célpont. A PR001-es génterápiás eljárás bíztató eredményekkel kecsegtet, ugyanis a már meglévő Lewy testek számát, illetve α-szinuklein aggregációt csökkenti, glükocerebrozidáz adásával a ciszterna magnába.