"Magyarország panasza"

Abstract

A könyv olyan eszme- és formatörténeti jelenségek önálló fejlődési jellemzőit, összefüggéseit ismeri föl és vizsgálja, amelyek lényegesen meghatározták 16-17. századi nemzettudatunk kialakulását, irodalmi tudatformában történő kifejeződését. E folyamat megragadásának egyik legrelevánsabb módszere a toposzkutatás eljárásainak alkalmazása. A korszak irodalmi műveltségében még erősen érvényesül a formaképző rendszereket kezdeményező, majd folyamatos működésüket fönntartó preformált jelleg: ennek egyik legfőbb forrása a reneszánsz retorikai kultúrája. A toposz a mohácsi csatavesztés utáni magyarországi, majd az európai latin nyelvű költészetben jelentkezik. Pannónia (Hungária) allegorizáltan, elhagyatott, törököktől pusztított, meggyötört királynőként jelenik meg. Könyörgő szavait nővéréhez: Germaniához, vagy az egész keresztény Európához intézi. A siratás, siralom, panasz archetipikus ősi formáit mind a zsidó-keresztény, mind az antik irodalom nagyon gazdag kifejezési, műfaji változatokban jelenítette meg. A török veszedelem állandósulása olyan társadalmi, ideológiai, társadalomlélektani körülményeket teremtett, majd tartott fönn huzamosan, melyek között fokozottan jutott szerephez a korszak irodalmi tudatában a gazdag hagyományú panasz formula-rendszer. Mivel a 16. század irodalmi műveltségét a reneszánsz és a reformáció hagyományrendszerei formálták, a „Magyarország panasza" toposz is ezek meghatározottságában alakul: az ókori és neolatin mintákat imitáló allegorikus heroida és a wittenbergi értelmezés szerinti 79. zsoltár vagy jeremiád. Az európai közvélemény előtt is ismert toposz integrálja a reneszánszban meghonosodott „Magyarország a kereszténység védőbástyája" és a „termékeny Pannónia" toposzokat, amelyek tartósan nemzeti attribútumként őrződnek önszemléletünkben és az európai köztudatban. A toposz magyar nyelvű költői változatát teremti meg Rimay János, amelynek hatása - évszázadokon keresztül érvényesülve - Kölcsey Hymnus-ában még eleven.