A dolgozat témája az Éhezők viadala című filmtrilógia, mely egy olyan disztópiát mutat be, ahol a média, annak nézői és az őket körülvevő valóság folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással. A dolgozat három részből áll: az első rész a releváns médiaelméleti teóriákat tárgyalja, a második a trilógia eseményein át vizsgálja ezeket a teóriákat, míg az utolsó a trilógia részeinek egymáshoz való viszonyával foglalkozik a fenti téma vetületében. A trilógia első részében a diktatórikus ország, Panem lakosságának két különböző csoportja figyelhető meg: az elnyomottaké, és a rendszerhű lojalistáké, akik a társadalmi paletta eltérő részein helyezkednek el. A „framing-elmélet” értelmében a médiatartalmat az uralkodó média-oligarchia, a zsarnoki hatalom biztosítja, melynek célja az elnyomottak esetében az úgynevezett „lövedék-elméletnek” megfelelően a propaganda-hatás kifejtése, míg a lojalisták számára a szórakoztatás. A „performatív hatásnak” megfelelően az utóbbiak tartalmi elvárásait a hatalom figyelembe veszi és kiszolgálja, míg az elnyomottaknak a nyilvánosság és a média nyújtotta eszközökkel, időnként életük kockáztatásával úgy kell kicsikarniuk azt. Miközben a hatalom saját nézőserege médián keresztül történő szórakoztatására a másik, elnyomott csoportból választott emberi áldozatokat kíván felhasználni az Ókori Róma cirkuszi játékainak mintájára, a média nyújtott nyilvánossággal óhatatlanul rést üt a kialakult rendszer falán. Ezzel ugyanis a másik nézősereg igényeit is kielégítő tartalmakat juttat be saját csatornáján keresztül, ami annak megerősödését váltja ki, miközben megborul a hallgatási spirál. A történetben tehát hat a néző a médiatartalomra, de emellett ellenkező irányú hatások is érvényesülnek, melyek eklatáns példája a két főhős összes részen átívelő szerelme, melyet azok eredendően a média számára, a viadal túlélése érdekében találtak ki és játszottak el, ám ez a szerelem időközben valóságos lesz és öntörvényűvé, irányíthatatlanná válik. Hasonló jelenség a főszereplő forradalmi vezető szerepe, melyet eredendően ugyanígy a média tartalmi elvárásai hoztak létre, és amely később a valósággal kölcsönhatásba kerülve önálló életre kelt. Ez a két szál a film alaptörténetét is szolgáltatja egyben. A második részben a hatalom ezeket az önállósodás útján öntörvényűen és számára veszélyes módon működő jelenségeket igyekszik megfékezni különféle eszközökkel, de erőlködése sikertelen: csak további repedések keletkeznek a rendszer falán, a két nézőtábor közeledik egymáshoz, ez az egyesülés végül a hatalom média-gépezetének megrogyásához vezet, és kitör a forradalom.
A harmadik rész az új, forradalmi hatalom megerősödését hozza, míg a régi is funkcionál. A médiát felhasználva most a két hatalom küzd meg a nézőkért más-más eszközökkel dolgozva. A küzdelemben ugyan a régi hatalom marad alul, de eközben az új Panem és annak média-gépezete egyre inkább a régi zsarnokság módszereit kezdi követni. Eközben a fentebb említett önállósodási jelenségek tovább folytatódnak, immár mindkét hatalmat veszélyeztető módon. Az utolsó részben a két hatalom intenzív média-párbaja figyelhető meg: mindketten a valóságot igyekeznek manipulálni a saját javukra a másik ellen dolgozva, a nézők megnyerése, a hatalom megszerzése érdekében. Eredményt azonban a médiákon keresztül egyik félnek sem sikerül elérnie. A film végkifejletéhez végül a két főszereplő önállósodó és a való világban öntörvényűvé váló forradalmi szerepe és szerelme vezet. Immár csak saját, manipulációktól mentes értékrendjük vezérli őket. A főszereplő végez a régitől semmiben sem különböző új hatalom eljövendő uralkodójával, (a régivel végez a népharag), míg a média-szerelemből valóság lesz, és az élet újra harmonikus kerékvágásba tér.